Ki tervezi a magyar iPhone-t?

Ki tervezi a magyar iPhone-t?

Öt évvel ezelőtt Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke ellátogatott a Szilícium-völgybe, és vacsorafogadás keretében találkozott a meghatározó technológiai vállalatok vezetőivel. A forgatókönyv szerint az asztalnál ülők mindegyike feltehetett az elnöknek egy kérdést. Amikor azonban Steve Jobs, az Apple vezére került sorra, Obama félbeszakította, mondván, most inkább neki lenne egy kérdése: „Mibe kerülne, ha az Egyesült Államokban készülnének az iPhone-ok? Miért nem lehet ezt a munkát az Egyesült Államokban elvégezni?”

A kérdés helyénvaló volt, hiszen az Apple korábban kifejezetten büszke volt rá, hogy termékei az Egyesült Államokban készülnek, a találkozót megelőző évben azonban a gyártást kiszervezték a Távol-Keletre. Steve Jobs csak annyit válaszolt Obamának: a termelés nem tér vissza az Államokba.

Az iPhone-ok gyártásának kiszervezése akkoriban sokakat felháborított, úgy gondolták, hogy az olcsó munkaerőn megspórolható néhány dollár miatt áldozták fel az amerikai munkahelyeket. Pedig a cég vezetői szerint nem csupán erről volt szó. Hanem arról, hogy az ázsiai munkások akkoriban már szorgalomban, rugalmasságban és szaktudásban is beérték vagy meg is előzték az amerikaiakat. Az USA közvéleménye, köztük az elnök azonban nem elégedett meg ezzel a magyarázattal, és úgy érezte, hogy a kiszervezés által hatalmas csapás érte az ország gazdaságát. Hogy mégis mekkora kiesést jelentett az USA-nak az Apple-termékek gyártásának Kínába költöztetése, azzal a jelek szerint kevesen voltak tisztában.

Ezért is okozhatott meglepetést, amikor egy tanulmány készítői kiszámolták, egy iPhone árának hány százalékát teszi ki a kínai munkások bére és a gyártáshoz szükséges beruházás költsége. Kevesebb mint két százalékot! Más számítások szerint valamivel többet, mint hármat. Tanulságos, hogy Japán, Dél-Korea és Németország is jóval többet profitál az amerikai cég termékeiből, mint Kína. Maga az Apple pedig a termék értékének közel hatvan százalékát teheti zsebre.

Igazságtalan ez a világrend? Nem kellene nagyobb arányban részesülniük a haszonból azoknak az ezreknek, akik nap mint nap ott görnyednek a gyártósorok fölött, nyugati mércével mérve alamizsnáért? Legyen bármi a válasz, a világ folyásán rövid távon biztosan nem változtat. Magyarország számára viszont már a kérdés is alapvető tanulsággal szolgál.

Tűnjön bármilyen álságosnak a rendszer, magában rejti azt a reményt, hogy a most apró alkatrészeket milliószám összeillesztő munkások gyerekei más munkát fognak végezni. Talán épp a jövő iPhone-jait tervezik.

Erre a lehetőségre néhány ázsiai ország szolgálhat példával: az Egyesült Államokban csak copy catnek, utánzónak csúfolt japánok vagy a hasonlóképpen lenézett dél-koreaiak. Ők is összeszerelő műhelyként funkcionáltak évtizedekig, amíg kormányuk fejlesztéseket ösztönző gazdaságpolitikájának (és hangsúlyozottan nem a piacaik ész nélküli megnyitásának) köszönhetően el nem lesték a siker receptjét.

Magyarország számára is ez az út vezet a felemelkedéshez.

Csakhogy ez az ösvény nem a vállalkozók életének megkeserítésén, a civil kezdeményezések letörésén, a semmiből előtűnő cimborák zsebének kitömésén, az oktatás elsorvasztásán és főleg nem a tehetséges emberek cégeinek szánt uniós pénzek lenyúlásán keresztül vezet. Ezért merem teljes magabiztossággal leírni, hogy Magyarország rossz irányba tart.

Nincs okunk feltételezni, hogy a magyar gazdaság teljesítményét meghatározó gépjárműiparban a profit eloszlása jelentősen különbözik a telefonokétól. Az Audik és a Mercedesek továbbra is elsősorban Németországot gazdagítják. Nekünk egyelőre a remény marad. És a kérdés: hol kapnak majd teret a mi gyermekeink, akik a jövő járműveit megtervezhetnék? Vagy a magyar iPhone-t? Ha minden marad a régiben, ők is csak ott bontakozhatnak ki, ahol hajdan a Nobel-díjasaink. Máshol. Más államokat gazdagítva.

Nincs két esély.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »