Ki az úr?

Ki az úr?

Lekapcsolták az amerikai elnököt. Csak úgy. Mert nyilván megtehették.

Ugye tudjuk, hogy van olyan, mint a Twitter, Instagram és hasonlók, amikkel az emberek elég könnyelműen bánnak, s valljuk be, elég sok szamársággal tömik. Ezeknek lényege ugyanis éppen az, hogy bárki bármit föltesz rá, akár okos az, akár nem.

Az üzemeltetőket ez sokáig nem is zavarta, a nyereség a fontos. Aztán lett olyan, hogy rasszizmus és idegengyűlölet és hasonlók, amit ugyan nem kellett kitalálni, viszont sokan úgy vélték, ez is a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik. Ami ugyan nem úgy van, hiszen badarságokat, pláne pedig hazugságokat, sértéseket terjeszteni nem helyes, nem is a szabadság ismérve.

Kiderült, ehhez nem szükséges pontos megállapítás, definícióról nem is beszélve, mindenki úgy értelmezheti, ahogy akarja – mert hát állítólag olyan szabadok vagyunk. Még bírósági ítélet sem szükségeltetik ehhez, hiszen az üzemeltetők úgyis jobban értenek hozzá, megbízhatunk bennük, naná.

Hírdetés

Kissé problematikus az ilyen, nemde? Ki az a valaki, aki önhatalmúan dönteni képes? Csak olyan lehet, akinek annyi pénze van, hogy így basáskodhat.

Úgy mondják (a Magyar Nemzetben), hogy „a Microsoft és az Apple együttes értéke magasabb, mint a német DAX-indexben az összes cégé”. Ha ez így van, mit is csodálkozunk?

Mert hiába, ha tetszik, ha nem, Trump egy ország képviselője, tehát mint olyannak kapcsolták le neki a Twittert.

Közönséges józan paraszti ésszel nehezen érthető ez. A középkorban is ez volt: a királyok, ha túl sok pénzt költöttek, vagy háborúzni akartak, a bankoktól kértek kölcsön. Így aztán ki is voltak szolgáltatva becsületesen, hiszen nem ingyen volt az ilyen kölcsön. Mint ahogy ma sem.

A politikusok pedig játsszanak nyugodtan a homokozóban, vagy legalább mondják meg, melyik bank áll mögöttük. Holott azért mégis jobb volna, ha a pénzes urakra is vonatkozna erkölcsi elvárás. Nem az erősebb kutya joga, hanem a becsületes emberi erkölcs. Akkor talán nem kapcsolnának ki bárkit kény és kedv szerint, akinek a nézetei károsnak tűnnek a pénz világa számára.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »