Kézigránát és ejtőernyő – öt híres gépeltérítés a múlt századból

Kézigránát és ejtőernyő – öt híres gépeltérítés a múlt századból

„Ez nem egy terrorista, hanem egy idióta. A terroristák bolondok, de nem hülyék. Na ő viszont az” – jellemezte az egyiptomi külügyminisztérium a nemzetközi sajtónak azt az amerikai-egyiptomi állampolgárságú férfit, aki tegnap eltérítette az Alexandria-Kairó repülőjáratot. Mint kiderült, Szeif Ed Din Musztafa (bombamellénye ellenére) nem terrorista, csupán szerelmi bánatból foglalta el a gépet, találkozni akart ugyanis volt feleségével, aki Cipruson él. Az igen drága kaland során végül senki sem sérült meg. A repülés évszázados története során több tucatnyi alkalommal fordult elő, hogy a repülőgépeket elrabolták, s nem az eredeti célállomáson szálltak le velük. Az okok különbözőek lehetnek: terrorizmus, disszidálási szándék, arany és váltságdíj, egy másik állam bosszantása vagy politikai mozgalmak megismertetése a világgal. Összeállításunkban öt híres „légi kalóztámadást” mutatunk be.

A történelem első, feljegyzett és nyomon követett kereskedelmi repülőgépet érintő gépeltérítésére 1948. július 16-án került sor. A mindössze két éve működő Cathay Pacific légitársaság Miss Macao nevű,  PBY-5A Catalina típusú hidroplánja Makaóból Hongkongba tartott, amikor a felszállás után négy, fegyverekkel felszerelkezett kínai férfi megkísérelte átvenni az irányítást a repülőgép felett. A tervük az volt, hogy a tehetős utasokat túszként tartva jelentős váltságdíjat követelnek a hatóságoktól, valamint a családtagoktól. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gép rendszeresen szállított aranyrudakat is, így sokak szerint az arany megszerzése is a terroristák listáján szerepelt.

Nagy zűrzavar kerekedett a kis utasszállítón, ugyanis a pilóta megtagadta az engedelmességet, a másodpilóta pedig egy feszítővassal megtámadta az egyik gépeltérítőt. A kavarodásban végül mindkét pilótát agyonlőtték, s holttestük a botkormányra zuhanva egyenesen a tenger felé irányították a gépet.

A gépeltérítők nem tudtak időben cselekedni, elvesztették az irányítást a hidroplán felett, amely 26 emberrel a fedélzetén a Dél-Kínai-tengerbe zuhant. Csupán egy ember, Huang Ju élte túl a szerencsétlenséget, aki még a becsapódás előtt kiugrott a vészkijáraton. Később bevallotta: ő volt az egyik gépeltérítő. Három évet töltött tárgyalás nélkül egy makaói börtönben, majd 1951-ben Kínába deportálták.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »