Kezdődik a strandszezon Kassán

Kezdődik a strandszezon Kassán

Pénteken nyitja meg kapuit Kassán a Rumanova utcai strand. A Vörös Csillag strandon egy héttel később kezdődik majd a strandszezon. A látogatók száma egyelőre korlátozott, és a belépőjegyek ára is magasabb, mint tavaly.

Az aktuális COVID-automata alapján Kassa sárga besorolású járás, vagyis a fürdőhelyek kapacitása korlátozott – tájékoztatott a városi strandokat üzemeltető TEHO hőgazdálkodási vállalat igazgatóhelyettese, Štefan Ferencz.

„A TEHO kezelésében levő strandok esetében ez azt jelenti, hogy június 27-ig legfeljebb kapacitásuk 50 százalékán üzemelhetnek, ami 1200 főt tesz ki” – magyarázta hozzátéve, ha Kassa zöld járássá válna, a korlátozások már nem lennének érvényesek.

Ami az árakat illeti, a Rumanova utcai strandon átlagosan 0,79 euróval, a Vörös Csillag strandon 1,08 euróval lett drágább a belépőjegy.

Hírdetés

Ferencz szerint ez részben az üzemeltetési költségek növekedésének tudható be, leginkább az energiaárak és a minimálbér elmúlt években történt növekedésének.

Ugyanakkor a TEHO kedvezményeket vezetett be a családok számára, valamint lehetőség van az online jegyvásárlásra, amelyek nagyrészt eliminálják az áremelés hatását a látogatók ezen csoportja számára”

– fogalmazott.

A Rumanova utcai strand tehát 2021. 06. 18-án, pénteken 12.00 órakor nyit, a Vörös Csillag strand pedig egy héttel később, 25-én. Mindkét fürdőhely honlapján elérhetők a látogatók számával és a medencék hőmérsékletével kapcsolatos adatok, de az aktuális időjárás-előrejelzés is megtalálható. A harmadik városi strand, a Triton az idén is zárva marad.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »