Kezdetét vette a Komáromi Nyár rendezvénysorozat

Kezdetét vette a Komáromi Nyár rendezvénysorozat

Június utolsó hétvégéjén elkezdődött a Komáromi Nyár rendezvénysorozat, ami a kulturális élet legkülönfélébb területeinek szórakoztató programjait összefogva várja a kikapcsolódni vágyókat.

A sokszínű programskála fő szervezői főként a városban működő kulturális intézmények, így az Egressy Béni Művelődési Központ Lakatos Róbert vezetésével, a Szinnyei József Könyvtár Fabó Mária vezetésével, a Matica Slovenská Jozef Černek vezetésével, a Jókai Színház Juhász Eszter képviseletében, a Lehár Ferenc Polgári Társulás Klemen Terézia vezetésével, és mellettük Ferenczi Zsolt vállalkozó, a Wine Garden képviseletében.

A kulturális rendezvényeket nagyban elősegíti, hogy a Komáromi Nyár nyitórendezvényére már a Tiszti Pavilon szabadtéri színpada is teljesen felújult. Eltávolították a korábbi, korhadt részeket, és a meglévő alapok konzerválását követően az egész színtér új felületet kapott.

A színpad hátsó részén takarófalat alakítottak ki, amelynek köszönhetően alkalmasabbá vált színházi és egyéb jelegű előadásokra is. A pódium felülete természetes vörösfenyő borítást kapott, a háttérben változó magasságú takarófallal, ami az egésznek természetszerűséget kölcsönöz, színével pedig melegséget sugároz.

A Komáromi Nyár rendezvénysorozat keretében 10. alkalommal indult el a Lehár Nyár, amely a lazább, könnyedebb zenei műfajok kedvelőinek nyújt kellemes szórakozást. A rendezvénysorozat július elejétől augusztus végéig minden vasárnap este zenés szórakoztató műsorral, koncertekkel színesíti majd a belváros hangulatát. E program évekkel ezelőtti megálmodója és állandó főszervezője Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke.

A fent említett szép, felújított színi objektum adta a teret a Lehár Nyár nyitórendezvényének is, ahol a program első fellépője a Last Blues Band zenekar volt. A gútai kötődésű zenekar első felállásában 1991-ben alakult. Az akkori alapító tagok közt ott volt a jelenlegi vezető, Tornóczi Tibor is, aki később, 2018 tavaszán újjászervezte a zenekart. Kellő körültekintéssel választott maga mellé ifjú, de tehetséges zenészeket, és a lelkes társasággal újra indította a banda működését.

Hírdetés

Azóta sajnos újabb változások történtek, mivel a zongorán játszó Sárközi Imre tragikus hirtelenséggel végleg elment. Jelenleg a zenekar háromtagú, Tóth Marián elektromos gitáron, Domján Ádám elektromos akusztikus-gitáron, basszusgitáron, a vezető, Tornóczi Tibor pedig szájharmonikán játszik és énekel. A Last Blues Band próbaterme Gútán található, mert a tagok mindnyájan e felvidéki kisváros vonzáskörzetéből származnak.

A banda újjáalakulásakor még a korábbi Last Blues Band szerzeményeit dolgozta fel, de ma már egymás után születnek az új szerzeményeik. Verséneklő együttes, de zenei stílusuk eltér e műfaj többi képviselőjétől, mert zenéjükben elegyedik a blues, a jazz, a swing, a rock and roll, a funky, de számos egyéb zenei stílus is. Bár az előadás nem volt teltházas, a közönség nagyon lelkes és zeneértő volt. Általában kortárs költők verseit zenésítik meg, az est folyamán azonban felcsillant egyik legnagyobb, korában új hangot hozó, mára azonban klasszikusnak nevezhető költőnk verse is.

Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. (Ady Endre: Őrizem a szemed)

A zenekar kizárólag magyar nyelven énekel, szövegeik a költemények által tartalommal telítettek, érzelmeket felszínre hozók, zenéjük, előadásmódjuk magával ragadó, egységében pedig műveltségterjesztő szerepe is van. Vasárnapi koncertjük a Lehár Nyár keretében tartalmas szórakozást nyújtott a város lakóinak.

És nem mellékes az a tény sem, hogy a nyár e közkedvelt rendezvénysorozata évről évre ingyenesen látogatható …

 

Buday Mária

A képek a szerző felvételei.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »