Kezdenek másképp gondolkodni a bevándorlásról Európában

A Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint “fordul a széljárás” az európai politikusok körében az illegális bevándorlással összefüggésben.

Lánczi Tamás az M1 aktuális csatorna keddi műsorában ennek talán legjobb példájaként Ausztriát említette, ahol az elmúlt évben 180 fokos fordulatot vett a migráció kormányzati megítélése, és már a bevándorlás határozott, radikális elutasítása vált jellemzővé.

Hozzátette:

Németországban ugyanakkor egyelőre csupán kisebb iránymódosítások történtek, a politika fő irányvonala továbbra sem változott.

Az elemző arról is beszélt, hogy egyértelmű választóvonal húzódik a közép-kelet-európai és a nyugat-európai országok között a kötelező betelepítési kvóta megítélésével kapcsolatban: míg előbbiek lakossága egyértelműen elutasítja, utóbbiaké inkább lehetőséget lát benne arra, hogy az államában letelepedett migránsok egy részét máshová helyezzék át.

A terrorizmustól, a bűncselekmények elterjedésétől és a kontinens kultúrájának átalakításától ugyanakkor Európa egészében egységesen félnek az emberek

– mondta Lánczi Tamás.rlamenti választások megszervezése.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »