Kezd teljesen belezavarodni az MSZP a saját álláspontjába

Szakács László az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, Vona Gábor Jobbik-elnök ahhoz kötötte az alkotmánymódosítás támogatását, hogy a kormány törölje el a letelepedési kötvényt. A szocialista politikus hozzátette: a Jobbiknak el kell döntenie, nemzeti ügynek tekinti a módosítást, vagy „seftel”, „kufárkodik” vele.

Az MSZP álláspontja azért teljesen megmagyarázhatatlan, mert a szocialista párt szeptemberben benyújtott egy törvényjavaslatot, amely a letelepedési kötvények azonnali megszüntetését kezdeményezte, amiről Fidesz természetesen annak idején hallani sem akart.

Másrészt a baloldali kispárt úgy általában nem is támogatja az alaptörvény-módosítást, tehát aligha tekintik a bevándorlást nemzeti ügynek.

Tulajdonképpen az MSZP egy olyan tárgyalásba szól bele, amire maga el sem ment.

Az MSZP kritikus szimpatizánsai a népszavazás alatt is megjegyezték, hogy nem teljesen értik, hogy most akkor mit kellene tenni, mi a szocialista párt hivatalos álláspontja. Hiszen miközben otthon maradásra buzdítottak az óriásplakátjaik: Molnár Gyula arról beszélt, hogy nem akar kényszerbetelepítést és ebben a kérdésben a kormány mellett áll.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »