Keveslik a pénzt a BKV-sok

Keveslik a pénzt a BKV-sok

Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett és Szegeden is egységesen 15 százalékos béremelést követelnek az érdekvédők 2017-re az önkormányzati tulajdonú közlekedési cégeknél – mondta lapunknak Nemes Gábor, a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (VKSZSZ) elnöke. Szerinte a jövő évi minimálbér-emelésről megkötött országos bérmegállapodást követően itt volt az ideje, hogy a nagy önkormányzati fenntartású közlekedési társaságoknál összefogjanak a szakszervezetek, mert ezen a területen egyre súlyosabb a helyzet, és nagy a lemaradás. – Éppen ezért a napokban valamennyi tagszervezetünk megküldi postán az érintett menedzsmenteknek a hivatalos levelünket, amelyben még

további ötszázalékos emelést is szükségesnek tartunk

a bérek tekintetében legelmaradottabb régiókban – emelte ki Nemes Gábor, aki egyben a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke is. Hozzátette: az együttesen már húszszázalékos béremelésre például Szegeden lesz szükség, mert a déli megyei jogú városban az összes többi társaságnál dolgozókénál is jóval alacsonyabbak a fizetések. A VKSZSZ szerint a közlekedési ágazatban mindenképpen jelentős bérnövekedés szükséges ahhoz, hogy megállítsák az elvándorlást. A szakszervezeti elnök szerint ma már hiányszakma a járművezető, közülük sokan már most külföldre mentek, s ha nem tesznek semmit, a folyamat megállíthatatlanná válik.

– A tagszakszervezetek jól tudják: hiába jelentették be most novemberben a bérkövetelést, cégeik jövő február vége, március eleje előtt érdemi választ nem kaphatnak – válaszolta azon felvetésünkre Nemes Gábor, hogy a fővárosban és a megyei jogú városokban is hónapok múlva fogadják el költségvetésüket a közgyűlések. Az eddig soha nem tapasztalt egységes fellépéssel súlyt szeretnének adni követeléseiknek, a cégvezetések pedig felkészülhetnek a várhatóan hosszadalmas tárgyalásokra. Addig be is szeretnék mutatni a közlekedési társaságoknak és a fenntartó önkormányzatoknak, hogy szerintük egyáltalán nem irreális a 15+5 százalékos bérkövetelés. – A MÁV-nál másfél hete jelentették be, hogy a következő két évben összesen 30 százalékos lesz a bérkövetelésük, ehhez képest mondjuk azt, hogy a miénk teljesíthető. Ráadásul ha a vasúttársaságnál erről vagy a követelést megközelítő összegről állapodnak meg a felek, a fővárosi BKV-tól az állami MÁV-hoz került hévágazat több mint 1100 dolgozója is jobban jár, mint mi. Ráadásul a kafetériánál, a béren kívüli juttatásoknál sem jó irány, hogy ezek szinte mindenütt a készpénz felé toldódtak el. Egyrészt a bruttó összegekből természetesen a dolgozóktól levonják az adót, a járulékokat, másrészt az egész rendszer az öngondoskodás, például önkéntes nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság, az emberek hosszú távú érdekei ellen hat – fejtette ki Nemes Gábor. Úgy véli: egyelőre sztrájkra nem gondolnak, s bíznak a munkáltatók tárgyalási készségében.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója egyébként már pénteken megkapta az EKSZ levelét a bérkövetelésről.

Teljesíthetetlen, irreális

– felelte érdeklődésünkre röviden az önkormányzati cégvezető. Elmondta: Budapesten is összesen 20 százalékos emelésről nyújtottak be igényt. Emlékeztetett rá: az előző években általában mindig nulláról indultak a bértárgyalások, s aztán inflációközeli megállapodás született. Bolla Tibor elismerte, hogy munkaerőhiány alakult ki a járművezetők, a karbantartók és a mérnökök körében, ezért többéves bérfejlesztési programot készítenek, amit majd a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenek a BKV 2017-es üzleti tervével együtt. Bár a hévágazat leválásával már csak alig 9500-an dolgoznak náluk, és az így megtakarított bértömeg sorsáról ugyancsak a tulajdonos főváros dönt, nem valószínű, hogy a pénz a cégnél maradna.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »