Kevesen tudják, hogy korrupciógyanú bejelentésekor védelemre jogosultak

Kevesen tudják, hogy korrupciógyanú bejelentésekor védelemre jogosultak

POZSONY. Csupán a lakosság ötöde van tisztában vele, hogy korrupciós tevékenység vagy más egyéb tisztességtelen eljárás bejelentése esetén a törvényből fakadóan védelemre jogosult, például megóvván attól, hogy bejelentése folytán elveszítse az állását.

Mindez a Focus közvélemény-kutató ügynökség, az Állítsuk meg a Korrupciót Alapítvány (NZK) kérésére 2017 novemberében, 1017 megkérdezett személy alkotta mintán végzett felméréséből derült ki.

A Focus felmérése megállapította, hogy a megkérdezettek több mint negyede abban a hitben él, hogy az állampolgárokat ez a jog nem illeti meg, míg a válaszadók több mint fele nem tudta megmondani, hogy a lakosságnak van-e ilyen joga vagy sem. Említett törvény adta védelemnek csak a megkérdezettek 20 százaléka volt tudatában

„Ezért is hoztuk létre a www.akooznamit.sk internetes portált, hogy a lehető legközérthetőbb módon magyarázzuk el, mi mindennel jár a korrupciós tevékenység bejelentése és milyen védelemre vagyunk jogosultak a jelenleg hatályos törvények alapján" – közölte Marianna Leontiev, az NZK-val együttműködő jogász.

Hírdetés

Az alapítvány a felmérésben arra is kíváncsi volt, hogy az emberek miként értékelik a rendőrség korrupcióellenes erőfeszítéseit.

Amint arra a tavalyi felmérés során is példa volt, idén is 4-ből 3-an elégtelennek értékelték a rendőrség ez irányú munkáját. „Csak az emberek 22 százaléka értékelte inkább vagy határozottan elégségesnek, míg 3 százalékuk nem tudta megválaszolni a kérdést" – tájékoztatott az eredményekről az NZK ügyvezető igazgatója, Pavel Sibyla.

A felmérésben résztvevőktől azt is megkérdezték, hogy szerintük a szlovákiai emberek többsége mértékletes védelem esetén bejelentené-e, ha korrupciós tevékenységet észlelne. A megkérdezettek 39 százaléka vélte úgy, hogy biztosan, illetve inkább igen, míg az ellenkezőjét 41 százalékuk vélte.

Sibyla a felmérésben feltett utolsó kérdésre adott válaszok árulkodó jellegére is rámutatott. A megkérdezetteknek arra kellett felelniük, hogy szerintük a lakosság zöme elkövetne-e valamilyen korrupciós tevékenységet, ha meglenne rá a lehetősége. „Teljesen vagy inkább a válaszadók 72 százaléka vélte úgy, hogy igen, míg ellenkező véleményen a megkérdezettek ötöde volt" – számolt be róla az alapítvány ügyvezető igazgatója.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »