Kevesen cserélik le idejében a gumikat

Nem ellenőrzik elég gyakran az autósok, mennyire kopottak a gumiabroncsok, pedig többségük ismeri, hogy a törvény mekkora minimális profilmélységet ír elő – ez derült ki az egyik legnagyobb abroncsgyártó cég felméréséből. A sofőrök mindössze 43 százaléka van tisztában azzal, hogy a garnitúrát napi használat esetén 3-4 évente cserélni kell.

A több mint 1000 magyar sofőr bevonásával készült felmérés azt vizsgálta, hogy az autósok mennyire figyelnek abroncsaik állapotára, észreveszik-e, ha a gumik alkalmatlanná válnak a közlekedésre.

Bár a megkérdezettek 55 százaléka tudta, hogy a személyautó-abroncsok törvény által előírt minimális profilmélysége 1,6 milliméter, azt már csak negyedük tippelte meg helyesen, hogy a biztonságos közlekedéshez legalább 2,5-3 milliméterre lenne szükség még a nyári gumik esetében is.

A nem megfelelő abronccsal komolyan veszélyeztethetjük nemcsak a magunk, hanem mások testi épségét is. Mikolai Béla, az Apollo Vredestein szakértője hangsúlyozta: kopott gumival akár 6-8 méterrel is megnőhet a fékút, ami legrosszabb esetben akár emberéletbe is kerülhet.

– Van egy másik veszély is, amikor a vízen futása rossz lesz az abroncsnak, ami nyáron és tavasszal gyakran előfordul. Ilyenkor 60-70 kilométeres sebességnél is elkezd kifarolni az autó egy vízátfolyáson – mondta.

A magyar autósok átlagosan 16-19 ezer kilométert autóznak egy év alatt. Egy garnitúra gumiabroncsot a szakértő szerint ilyen futás mellett érdemes 3-4 évente cserélni. Megóvhatjuk ugyanakkor az abroncsokat azzal, ha odafigyelünk a helyes guminyomásra.

– Minimális légnyomáscsökkenés a gumiban akár 40-50 százalékkal is csökkentheti az élettartamát és az autó stabilitását is nagyban ronthatja – hívta fel a figyelmet.

Ajánlott hetente egyszer, de legalább minden tankolásnál ellenőrizni a nyomást, ha már úgyis beálltunk a benzinkútra. Az ideális levegőnyomás függ a gumi méretétől, amit vagy az autó kézikönyvében, vagy a gyártók honlapján lehet megtalálni.

A folyamatos napsütés miatt gyorsabban öregszenek az utcán tartott autók gumiai, ezért érdemes időnként lemosni, és ápolószerrel kezelni őket.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »