Kevesebb mint 20 másodpercig tartott a múlt század legsúlyosabb földrengése

Kevesebb mint 20 másodpercig tartott a múlt század legsúlyosabb földrengése

Negyven éve, 1976. július 28-án volt a kínai Tangsan városában a 20. század legpusztítóbb földrengése. Az elemi csapás becslések szerint 700 ezer áldozatot követelt, bár a kínai kormányzat “csupán” 250 ezer ember halálát ismerte el.

Az indiai és az eurázsiai lemezek találkozásánál fekvő Kína földrengések szempontjából bolygónk egyik legveszélyeztetettebb területe. Az indiai lemez évente mintegy 50 milliméterrel mozog észak felé, és a feszültség földmozgásokban pattan ki. Az ókori kínai filozófusok magyarázata szerint az újra és újra megismétlődő elemi csapásokat a világegyetemet alkotó alapanyag, az éltető energia (csi) korlátozása okozza. Az első földrengés-megfigyelő berendezést, amelyről leírás maradt fenn, egy Csang Heng nevű kínai tudós készítette 132-ben. A készülék állítólag képes volt távoli, nem érezhető rengések jelzésére, de működési elvéről nem maradt fenn adat.

Az emberiség történetének eddigi legpusztítóbb földrengése Senhszi tartományban volt 1566. január 23-án, és 830 ezer ember életét követelte. A 20. század legpusztítóbb földrengése is Kínában történt: a Pekingtől 150 kilométerre fekvő, mintegy másfél millió lakosú Tangsan városát 1976. július 28-án, hajnali négy óra körül 7,8-as (később 7,5-re módosított) erejű földrengés rázta meg. Mivel korábban a környéken nem volt számottevő tektonikus tevékenység, a házakat nem úgy építették, hogy ellenálljanak a földrengésnek, ráadásul a város hordalékos talajon fekszik.

A kevesebb mint 20 másodpercig tartó földmozgás pillanatok alatt romba döntötte a várost, az épületek 85 százaléka összedőlt, és a fölmozgásokat még 700 kilométerrel távolabb is érezni lehetett. Az alvó embereknek esélyük sem volt a menekülésre, százezrek haltak meg ágyukban. Sokan a romok alatt kutatva vesztették életüket, amikor 16 órával később 7,1-es erősségű utórezgés rázta meg a környéket, további ezrek vesztették életüket a gázvezetékek felrobbanása miatt keletkezett tűzvészben.

A katasztrófa nyomában felütötték fejüket a járványok, a tífusz és a vérhas, s mivel a város kórházai a földdel váltak egyenlővé, a betegek kezelése rettenetes nehézségekbe ütközött. A nyugati segélyszervezetek felajánlották segítségüket, de a kommunista vezetés ezt elutasította. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg 100 ezer katonája, több tízezer önkéntes és orvos kitartó küzdelme ellenére a korabeli kínai híradások 650 ezer halottról szóltak. Az áldozatok számát a később közzétett hivatalos jelentések 242 ezerre tették, bár a nyugati szakértők ennek háromszorosát tételezik fel.

A halottak száma lehetett volna kevesebb is: jóllehet a földrengéseket pontosan előre jelezni nem lehet, a Kínai Szeizmológiai Intézet már hónapokkal, hetekkel az elemi csapás előtt figyelmeztetett földrengés lehetőségére a térségben. Emellett számos vészjósló jelet észleltek, amelyek minden nagyobb földrengést megelőznek: a patkányok csoportosan másztak villanyoszlopokra, a háziállatok nem ettek, a kutakban hol számottevően megnőtt, hol jelentősen csökkent a vízszint. A kulturális forradalom utolsó időszakában, a nagybeteg Mao elnök utódlásáért zajló hatalmi harcok idején Pekingben mindezzel nem törődtek, a legszükségesebb intézkedéseket sem hozták meg. Sőt, az elemi csapás után a korábban félreállított Teng Hsziao-ping visszatérését ellenző Négyek Bandáját vezető Csiang Csing, Mao felesége azt nyilatkozta: “néhány százezer ember meghalt, de Teng ügye 800 millió embert érint.”


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »