Kevés a munkás, a cégek emelik az alapbéreket és a juttatásokat

Kevés a munkás, a cégek emelik az alapbéreket és a juttatásokat

A PayWell felmérése szerint a szlovákiai cégek tartós munkaerőhiányra kezdenek berendezkedni. Ennek köszönhetően az alapbéreket átlagban 3,4 százalékkal emelik a jövő évben. A felmérésben 17 ágazatból 300 cég vett részt.

 

A PayWell becslése szerint már idén 3,9 százalékos emelkedés történt. A cégek igyekeznek megőrizni versenyelőnyüket a munkásokért folytatott harcban, ami nem könnyű, mert a szlovákiai iparba egyre több beruházó érkezik, vagyis egyre több juttatást kell ígérniük alkalmazottaiknak,ha meg akarják őket tartani.

 

A PayWell arra hívja fel a figyelmet, hogy a hagyományos HR-menedzsment ma már nem elegendő, és új módszereket kell alkalmazni a munkások döntéseinek és viselkedésének előrejelzéshez. Merthogy a sok alkalmazottal rendelkező vállalatoknak azt is tudniuk kell, hogy összességében milyen a munkaerő fluktuációja (cserélődése), mennyire betegesek, mennyit késnek, stb.

 

Az idei évben a vállalatok évente 794 eurót költöttek átlagban egy alkalmazott fizetésen túli juttatásaira.

 

Érdekesség, hogy a vállalatok háromnegyede még mindig a papír alapú ebédjegyeket osztogat, pedig adott az elektronikus ebédjegyek lehetősége is. Ezen kívül tipikus plusz juttatásnak számít a soron kívüli szabadság vagy a továbbképzés lehetőségének biztosítása – már ha él vele az alkalmazott.

 

Különösen fontos juttatásnak számít a magasabb színvonalú egészségügyi ellátás biztosítása, illetve az anyaságin tartózkodó munkások támogatása, akár saját kisdedóvó működtetésével (hogy az hónapokra vagy évekre kizökkent munkások könnyebben és korábban visszatérhessenek a munkaerőpiacra. Ez utóbbiból egyelőre kevés van, a felmérésben részt vevő vállalatok mindössze 6,5 százaléka tart fenn ilyen bölcsödéket.

 

Teraz.sk

Nyitókép: etrend.sk

The post Kevés a munkás, a cégek emelik az alapbéreket és a juttatásokat appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »