Ketyeg az óra, fogy a tanulni vágyók ideje

Ketyeg az óra, fogy a tanulni vágyók ideje

Vasárnapig jelentkezhetnek a felsőoktatási intézményekbe azok, akik most ősztől szeretnék megkezdeni tanulmányaikat. Még be lehet jutni például az ebben az évben is slágerszaknak számító gazdálkodási és menedzsmentképzésre, kommunikáció és médiatudományra, jogászképzésre és az orvosi szakra is – igaz, a jelentkezőknek utóbbihoz igen mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Aki államilag finanszírozott formában kezdené meg felsőoktatási tanulmányait, annak érdemes a határon túl meghirdetett szakok közt böngésznie, indulnak képzések például Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Beregszászon és Zentán is.

Már egy hét sincs hátra a pótfelvételiből, augusztus 7-én éjfélkor jár le a jelentkezés határideje. A pótfelvételizők – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag önköltséges szakokat választhatnak, és mindössze egyetlen képzést jelölhetnek meg. Aki az idén is a legnépszerűbbnek bizonyuló szakirányt, a gazdálkodási és menedzsmentet tanulná, annak még van rá lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetem székesfehérvári telephelyén félévente 315 ezer forintért, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi gazdálkodási karán félévente 195 ezerért, a fővárosban pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 300 ezerért. Utóbbi képzőhelyen a kommunikáció és médiatudomány 200 ezer forintos félévenkénti áron hallgatható, míg ugyanez a szakirány például a Budapesti Metropolitan Egyetemen 279 ezer, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 210 ezer, a Debreceni Tudományegyetemen (DE) pedig 180 ezer forint.

Milliókért fogorvosnak

Még annak is van lehetősége ősztől egyetemistának lenni, aki orvosnak szeretne tanulni. A Debreceni Egyetemen (DE) félévente kereken 1 millió forintos tandíjért lehet általános orvosi képzésbe kezdeni, a Pécsi Tudományegyetemen ez 950 ezer forint. Bár a Semmelweis Egyetem (SE) már nem hirdet általános orvosi képzést pótfelvételi keretében, de fogorvosit igen. Ezért viszont igen borsos árat kell fizetni: 1 350 000 forint a tandíj. Hasonló a helyzet a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) is: az általános orvosi képzésre már ott sincs mód, de fogorvosnak félévente 950 ezer forintos tandíjért lehet jelentkezni. Aki jogi képzésre iratkozna be ősztől, az az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) levelező munkarendű képzésére még jelentkezhet 260 ezer forintos tandíj fejében, míg az SZTE-n, a DE-n és a PTE-en ez egyaránt 225 ezerbe kerül. Ugyanakkor több helyen van mód nappali jogászképzésre is beiratkozni: az SZTE-n és a DE-n ennek az ára 250 ezer forint, míg Pécsett 240 ezer forintjába kerül annak, akit felvesznek.

Van még ingyenes lehetőség is

Állami ösztöndíjas helyek már csak a határon túli, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képzései között találhatók. Turizmus-vendéglátást lehet tanulni levelezőn a BGE Székelyudvarhelyre kihelyezett karán, míg az Edutus Főiskola ugyancsak Székelyudvarhelyen hirdet kereskedelem és marketing szakot. Marosvásárhelyen a Károli Gáspár Református Egyetem kínál tanítói, illetve kántorképzést, míg zombori telephelyén a PTE ápolás és betegellátási szakirányt hirdetett. A Szent István Egyetem több határon túli városban is indít képzést: például Beregszászon kertészmérnökit, Zentán környezetgazdálkodási agrármérnökit, Csíkszeredában vidékfejlesztési agrármérnökit. Aki államilag finanszírozott formában tanulna mesterszinten katonai műveleti logisztika, katonai üzemeltetés vagy katonai vezetői szakirányt, az az NKE-n megteheti.

A pótfelvételire jelentkezőket érintő ponthatárokat előreláthatólag augusztus 25-én hirdetik ki.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »