Kettős játék a déli szárnyon

Kettős játék a déli szárnyon

A szíriai orosz intervenció, majd az orosz bombázó tavaly novemberi lelövése óta nagyot változott Törökország katonapolitikai helyzete. Súlyosbítja ezt a kurdokkal szemben kiújult háború, valamint az iszlamisták elleni kényszerű fellépés is.

Miközben a NATO Oroszországgal szembeni intézkedéseiként elsősorban a lengyelországi és baltikumi, másodsorban a romániai és bulgáriai lépéseket tárgyalja a világsajtó, kevés szó esik arról, hogy a csomagnak ugyanúgy része Törökország is, mely ugyan összehasonlíthatatlanul erősebb haderővel rendelkezik, mint a kelet-közép-európaiak, ám főként politikai okokból igenis támaszkodik szövetségesei támogatására. Pontosabban fogalmazva Törökország esetében egybefolyik a keleti és déli irányú szövetségi reakció, hiszen itt átfedést mutat a közel-keleti (elsősorban a szíriai és az iraki háborúból fakadó, az Iszlám Állam fémjelezte) és az orosz fenyegetés. A NATO tagállamai (először Németország, Hollandia és az Egyesült Államok, majd váltásként Spanyolország, legújabban Olaszország) kezdetben a szír kormányerők rakétáira hivatkozva telepítettek Patriot, illetve SAMP/T lég- és rakétavédelmi rendszereket Dél-Törökországba, ám a szíriai orosz intervenció tavaly szeptemberi indulásával, majd az orosz Szuhoj törökök általi lelövésével, az orosz– török kapcsolatok összeomlásával már Oroszország is fókuszba került, s ezzel kialakult a déli szárnya az európai új hidegháborús térnek. Ezt a kettősséget mutatja a szövetség AWACS légtérfelderítő gépeinek fokozott jelenléte Konyában és főként amerikai harci gépeké Incirlikben: hivatalos céljuk az Iszlám Állam elleni fellépés, ám ott van Oroszország elrettentése is. Ad absurdum az egész szíriai orosz expedíció legegyszerűbben egy Törökországból kiinduló katonai művelettel lenne nyomás alá helyezhető vagy ellehetetleníthető: a tengeri utánpótlási útvonal a fekete-tengeri szorosok lezárásával, a légi pedig a légierővel épphogy rendelkező Irak légterének blokkolásával. Azt is naivitás lenne feltételezni, hogy a migrációs helyzet kezelésére az Égei-tengerre vezényelt NATO-flottillának nincs készenléti terve a Szevasztopol (Novorosszijszk) és Tartusz közötti orosz „hajójárattal” kapcsolatban.

Ugyanakkor nincsenek kizárólagos elkötelezettségek, amit leginkább a helyi háborúk résztvevőinek támogatása mutat. Az Egyesült Államok ugyanis éppúgy támogatja a szíriai kurd fegyvereseket (YPG) – akiket Ankara egylényegűnek tekint a terrorista Kurd Munkáspárttal (PKK) –, mint Oroszország. S míg Moszkva azt elismeri, hogy (számos NATO-taghoz hasonlóan) fegyverszállítással segíti az észak-iraki Kurdisztánt, török források arra utalnak, hogy egyik Cobra helikopterük májusi, PKK általi lelövésében örmény és iráni közvetítéssel biztosított orosz Igla légvédelmi rakéta játszott főszerepet.

Ami az Aszad-rezsim célként kitűzött megbuktatását illeti, Ankara számára problémát okozott a korábban preferált és támogatott iszlamista erők szalonképtelenné válása a nyugati NATO-tagállamok szemében a franciaországi terrortámadások következtében. Ám az orosz irányon bekövetkezett radikális változások miatt ezt a kompromisszumot vállalniuk kellett. Az erdogani (pontosabban a nemrég távozott Davutoglu miniszterelnök-külügyminiszter nevéhez köthető) középhatalmi kísérlet – melynek egyik pillére éppen Moszkva partnersége lett volna – bukásával Törökország visszasorolóban van a megszokott atlanti kötelékbe.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »