Kétszázmillió forint bírságot fizethet a Vodafone

Kétszázmillió forint bírságot fizethet a Vodafone

Csökkentette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-re kiszabható bírságot a GVH a cég kiemelkedő mértékű együttműködésére hivatkozva. A vállalatnak így is 200 millió forintot kell fizetnie többszörös visszaesőként.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentős mértékben csökkentette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-re (Vodafone) kiszabható bírságot, mert a távközlési társaság kiemelkedő mértékű együttműködést mutatott, és egyértelmű lépések megtételét igazolta magatartása megváltoztatására a GVH közleménye szerint.

A Vodafone-ra kiszabott bírság összege – mintegy 200 millió forint – ezért kevesebb mint a fele annak, amelyre egyébként a bírságközlemény alapján számíthatott volna, hiszen korábban a GVH többször elmarasztalta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megvalósításáért, így többszörös visszaesőnek kellett tekinteni

– áll a Versenyhivatal közleményében.

A GVH azt vizsgálta, hogy a Vodafone valós adatokat közölt-e a fogyasztókkal a készülékek áráról, amikor ügyfeleinek szóló készülékei értékesítési ajánlatait népszerűsítő, 2013 októberétől megjelenő reklámkampányaiban nem mutatta be a készülékek akciós ára (1-19999 forint) mellett a hűségidő alatt a készülékekhez köthetően befizetendő havidíj többletet.

A GVH döntése szerint a Vodafone megtévesztő tájékoztatást nyújtott a készülékek tényleges áráról azokban a reklámokban, amelyekben a havi (extra) készülékdíjat –egy létező tételt – nem tüntette fel, pedig a készülékek megvásárlása után, a hűségidő alatt a reklámokban megjelenített ún. készülékáron túl többletköltség terheli a fogyasztót az alapszolgáltatáshoz képest.

Ezáltal az átlagos fogyasztóban az a téves benyomás alakulhatott ki, hogy számára – ugyan hűségidős elköteleződés mellett, de – különösen kedvező árat javasolnak, és tévesen hihette, hogy az árnak csupán a kiemeléssel érintett elemét kell megfizetnie a készülékkel kapcsolatban (a havidíjon túl, ami azonban a távközlési szolgáltatáshoz köthető).

A GVH jogsértőnek ítélte a fenti típusú kommunikációs gyakorlatot. A Vodafone a jogsértést ugyan nem ismerte el, de együttműködésének jeleként szigorította megfelelési programját a piaci gyakorlaton túlmutatóan; módosította kereskedelmi gyakorlatát és végső soron az érintett készülékértékesítési konstrukciókat is, továbbá felajánlotta az érintett fogyasztói körnek a határozott idejű szerződések ingyenes felbontásának lehetőségét, ezzel jelentősebb pénzügyi terhet is vállalva.

Ezen intézkedéseket – különösen a jóvátétel jellegű szerződésbontási ajánlatot –jelentős bírságcsökkentő tényezőként vette figyelembe a GVH, így a bírság összegét,amelyet az egyes kampányok költségei alapján számított ki, végül kétszázmillió forintban határozta meg egyéb tényezőket is figyelembe véve.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »