Kétszámjegyű lehet a turizmus árbevételének növekedése

Kétszámjegyű lehet a turizmus árbevételének növekedése

Bár a főszezon adatai még nem ismertek, mára biztossá vált, hogy 2018-ban is rekordot dönt Magyarországon a szállodaipar forgalma – mondja Indra Dániel, a KPMG szakérője.

Az év első 5 hónapjában a magyar szállodákban 5,9 százalékkal emelkedett a foglalások száma.

Ezen belül a belföldi vendégéjszakák száma 8,6, a külföldieké 3,8 százalékkal nőtt 2017 azonos időszakához képest. Ennél is gyorsabb ütemben, 8,6 százalékkal nőtt a szállodák árbevétele, ám ebben már megjelenik a forintgyengülés hatása is.

A KPMG szakértője szerint ez a hatás leginkább most, a főszezonban érezteti a hatását, hiszen az árfolyam júniusban ugrott tartósan 320 forint fölé az euróval szemben. Ez már számottevő árbevétel-emelkedést indukál a külföldi vendégeket fogadó szálláshelyeken, ráadásul drágítja külföldi nyaralást, ami erősíti a belföldi turizmust is. Mindezzel számolva nem elképzelhetetlen, hogy a szektor árbevétele idén kétszámjegyű növekedést ér el.

Bár az elő- és főszezonról még nincsenek pontos adatok, rekord eredményeket sejtet több más, bíztató fejlemény is:

a megtelt Balatonról szóló híradások mellett ilyen információ, hogy az eddig megrendezett nagy fesztiválok (Balaton Sound, Volt, Efott, Campus) mindegyike rekordot döntött, és 500 ezernél magasabb összlátogatószámra számítanak a Szigeten.

Ugyancsak a növekedés irányába mutat, hogy hosszú évek után ismét rendkívül sokan látogattak ki a Formula 1 Magyar Nagydíjra.

Indra Dániel arra is felhívja a figyelmet, hogy július végéig csaknem 8,4 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren, ez 14,7 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. Július volt az első hónap a repülőtér életében, amikor több mint másfél millió utazó haladt át a terminálon. A bővülés a desztinációk számában is tetten érhető, hiszen idén már 4 észak-amerikai célpontba lehet közvetlen járattal eljutni Budapestről.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »