Kétségbeejtő a zsidók helyzete Franciaországban – a baloldal egyre inkább antiszemita nézeteket vall

Az antiszemitizmus olyan szintekre hágott, hogy egyre többen menekülni kényszerülnek. Pedig arról az országról beszélünk, ahol a világ harmadik legnagyobb számú zsidó közössége él. Izrael és az Egyesült Államok után Franciaországban él a legtöbb zsidó ember, egészen pontosan félmillió fő. Ez a szám azonban sajnos úgy tűnik, csökkenni fog a jövőben.

2018-ban a francia belügyminisztérium 74 százalékos (!) emelkedést rögzített a 2017-es évhez képest az antiszemita bűncselekményeket illetően.

Ez összesen 540 bűncselekményt jelent, a franciaországi zsidó szervezeteket képviselő tanács (CRIF) elnöke szerint azonban ezek csak a hivatalosan bejelentett esetek. Mivel elmondása szerint nem jelentenek be minden antiszemita támadást, ezért a valós számok sokkal magasabbak lehetnek.

Ezen állapotok azt eredményezik, hogy egyre több szülő veszi ki gyermekeit az állami iskolákból, mivel annyi zaklatás éri őket. A Deutsche Welle megkérdezett több zsidó embert is, egyikőjük Izraelt már nem is említi a beszélgetéseiben, ahogy azt sem, hogy zsidó.

Hírdetés

Noha a lap által megkérdezett szociológus szerint az antiszemitizmus nem új keletű jelenség Franciaországban, azt azért kénytelen volt elismerni, hogy rengeteg olyan tényező erősítette meg a zsidókkal szembeni gyűlöletet, amelyek a migrációhoz köthetők: például maga a tény, hogy a zsidók Franciaországban inkább vidékre menekülnek, mert a nagyvárosokban (ahol több migráns van) éri őket a leggyakrabban támadás.

2015-ben, a Charlie Hebdo magazin szerkesztőségében történt lövöldözés után az iszlamista elkövetők túszokat ejtettek egy kóser szupermarketben, az üzletben tartózkodók közül négyet megöltek, tizenötöt pedig túszul ejtettek. Az eset után több mint 7000 zsidó vallású francia hagyta el az országot egy év leforgása alatt.

Nemcsak az iszlamisták, de a szélsőbaloldaliak is egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a zsidókra, hiszen véleményük szerint Izrael egy gyarmatosító állam, a kapitalizmus, az elnyomás megtestesítője.

Összefoglalva tehát a zsidók helyzete egyáltalán nem mondható biztatónak Franciaországban. Rengetegen félnek nyíltan beszélni hitükről, és sajnos az a valószínűbb forgatókönyv, hogy ez romlani fog, “köszönhetően” a bevándorlásnak, valamint annak, hogy a politikai trendeket elnézve a baloldal egyre inkább antiszemita nézeteket vall.

888. hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »