Kétharmad újra belépne az EU-ba

Tíz megkérdezettből heten (70 százalék) azt gondolják, hogy az EU-tagságunk első évtizede előnyös volt számunkra – derül ki a Publicus Intézet legújabb felméréséből. Minden vizsgált társadalmi csoport hasonlóan gondolkodik ebben a kérdésben. Leginkább a diplomások (85 százalék) és az MSZP szavazók (81 százalék) gondolják előnyösnek eddigi tagságunkat, míg legkevésbé a jobbikosok (64 százalék). Egy évvel ezelőtt a Jobbik-szavazók véleménye gyökeresen más volt a kérdésben, akkor a többségben voltak azok akik szerint nem előnyös (61 százalék) számunkra a tagságunk.

A megkérdezettek majd’ kétharmada (61 százalék) szerint a tagságunkból nyújtotta lehetőségeket inkább ki tudtuk használni. Ezt egy évvel ezelőtt 7 százalékpontnyival kevesebben gondolták még így. Ahogy akkor, most is minden vizsgált társadalmi csoport hasonlóan gondolkodik a kérdésben. Ezen kérdés esetében is az MSZP szavazók, (72 százalék) akik leginkább így gondolkodnak, és a jobbikosok (58 százalék), valamint a községekben élők (54 százalék) azok, akik legkevésbé.

A megkérdezettek egyértelmű többsége, kétharmada (64 százalék) egy „most vasárnap” tartandó népszavazáson újra belépne az EU-ba. A biztos szavazók körében ez közel háromnegyedes támogatottságot jelent. Ez az arány szintén 7 százalékponttal növekedett az egy évvel ezelőttihez képest.

Míg egy évvel ezelőtti kutatásunkkor a Jobbik-szavazók többsége nem lépett volna be az EU-ba (35 százalék 52 ellenében), addig most már az ő körükben is többségben vannak az EU-párti szavazók (58 százalék 33 ellenében). Így kijelenthető, hogy „most vasárnap” az összes vizsgált társadalmi csoport belépne az EU-ba, leginkább az MSZP-szavazók (74 százalék), a fiatalok és a diplomások (74 és 75 százalék).

A megkérdezettek majd’ fele (46 százalék) úgy gondolja, hogy a britek rosszabbul járnak, hogy kilépnek az EU-ból, míg kevesebb mint harmaduk (30 százalék) az, aki szerint jobban járnak, ha elhagyják a közösséget. Leginkább az MSZP és a Fidesz szavazói azok, akik ekképpen gondolkodnak (63 és 47 százalék), viszont a Jobbik-szavazók ezt a kérdést máshogy ítélik meg: körükben többségben vannak azok, akik szerint a britek számára előnyös a kilépés (49 százalék 37 ellenében).

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, július 1. és 6. között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »