Két ügyész és egy ügyvéd meggyilkolásának előkészítésével is vádolják Alena Zs.-t

Két ügyész és egy ügyvéd meggyilkolásának előkészítése miatt tett vádemelési javaslatot a belügyminisztérium vizsgálati részlegének nyomozója Alena Zs., Tomáš Sz., Miroslav M. és Zoltán A. ellen – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a belügyminisztérium sajtóosztálya.

Konkrétan Peter Šufliarsky és Maroš Žilinka ügyész, valamint Daniel Lipšic ügyvéd meggyilkolásának előkészítéséről van szó. A fent említett négy személy vádlottként szerepel Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében is.

Hírdetés

Jaromír Čižnár főügyész idén februárban megerősítette, hogy a két ügyészt, illetve az ügyvédet megfigyelték, s ebben Čižnár szerint valószínűleg rendőrök is részt vettek. Ez az egyik oka annak, hogy a belügyminisztérium is bekapcsolódott az ügy vizsgálatába.
„A Žilinkára vonatkozó információk megdöbbentően részletesek voltak, ilyenekhez pedig nem juthattak volna hozzá a vádlottak, ha nincsenek jó kapcsolataik” – mondta februárban Čižnár.

Alena Zs.-t Basternák László, Ógyalla egykori polgármestere meggyilkolásának ügyében is gyanúsítják. Mindezek mellett Tomáš Sz.-szel és Zoltán A.-val együtt tiltott fegyverkezéssel és fegyverkereskedelemmel is vádolják őket.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »