Két szintet lépett Görögország a Moody'snál

Javította Görögország államadós-osztályzatait a Moody’s Investors Service, mindenekelőtt a görög gazdasági reformprogram sikerével és az erőteljes költségvetési teljesítménnyel indokolva a lépést.

A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy a hazai valutában és devizában fennálló görög államadósság-kötelezettségek besorolását két fokozattal, az eddigi "B3"-ról "B1"-re emelte.

Az új osztályzat kilátása stabil.

A "B1" osztályzat is mélyen a spekulatív sávban van, és továbbra is a legrosszabb államadós-besorolás az egész euróövezetben. Ez a minősítés öt fokozattal marad el a befektetési ajánlású osztályzati sáv alapszintjétől, amely a Moody’s jelölési módszertanában "Baa3".

A Moody’s a görög felminősítés indoklásában mindazonáltal kiemeli, hogy a görög kiigazítási reformprogram kezdi lassan meghozni első eredményeit. A görög gazdaság jóval nyitottabbá vált az elmúlt néhány évben, a nominális hazai össztermékhez (GDP) viszonyított exportérték 37 százalék volt a tavalyi harmadik negyedévben a 2010-ben mért 22 százalék helyett.

A versenyképesség markánsan javult a munkaköltség jelentős csökkenése nyomán, a szolgáltatások és az áruk exportja pedig egyaránt erőteljesen nőtt 2018-ban – áll a Moody’s elemzésében.

Hírdetés

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy az utóbbi időben a privatizáció is gyorsult, ami kedvező lépés a külföldi szakértelem és tőke bevonása, valamint a hazai piaci verseny erősítése felé.

A bevezetett reformok és a növekedés gyorsulása révén Görögország jelentős államháztartási konszolidációt ért el az elmúlt néhány évben, az államháztartás elsődleges egyenlege immár szilárdan jelentős többletpozícióban van, és az átfogó mérleg is három éve folyamatosan többletes.

Az euróövezeti hitelezőkkel egyetértésben kijelölt államháztartási célokat Görögország 2015 óta folyamatosan és jelentős mértékben túlteljesíti – áll a Moody’s elemzésében.

A görög kormány mindezek nyomán sikeresen tért vissza a nemzetközi kötvénypiacokra, és az innen felhajtott tőke, valamint a 26,8 milliárd eurós – a görög GDP-érték 14,5 százalékának megfelelő – készpénztartalék komoly biztosítékot nyújt a közép- és hosszú távú adósságállományból a következő három évben esedékessé váló 22 milliárd euró fedezéséhez – hangsúlyozza elemzésében a Moody’s.

A hitelminősítő alapeseti előrejelzése szerint a GDP-arányos görög államadósság-ráta 2020-ban a tavalyi 181 százalék helyett 167 százalék alatt lesz, 2022-re pedig 154 százalék alá süllyed, feltéve, hogy az elsődleges államháztartási többletre kitűzött célok teljesülnek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »