Két számjegyűvé növekedett a túltartalékolási arány a Magyarországon működő bankoknál

Két számjegyűvé növekedett a túltartalékolási arány a Magyarországon működő bankoknál

Tovább nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány, márciusban 71 milliárddal volt több az összes készpénz, így március végén már 5302 milliárd forint értékű magyar valuta volt forgalomban – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) márciusi statisztikai mérlegéből.

A jegybanknál elhelyezett 3 hónapos betétállomány – amely egyben az alapkamat szintjét is meghatározza – 75 milliárd forint maradt,

ennek szintjét továbbra is a monetáris tanács határozza meg.

Az egynapos betéti állomány 72 milliárd forinttal csökkent, ami nem meglepő, hiszen –0,15 százalékos negatív kamattal helyezhetik el a pénzt az MNB-nél a hitelintézetek, március végén 1301 milliárd forint volt az egynapos jegybanki eszköz állománya. A központi kormányzat betétei 51 milliárd forinttal emelkedtek, a hó végi állomány 721 milliárd forintot tett ki.

A külföldi követelések átlagos és hó végi állománya egyaránt nőtt márciusban. Az átlagállomány 65 milliárd forintos emelkedésének irányába hatott a forint átlagárfolyamának gyengülése, a márciusi átlagállomány 7865 milliárd forint volt.

A hó végi állományok elsősorban az EU-tól érkező transzferek hatására emelkedtek.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »