Két pakisztáni migráns próbált megerőszakolni egy kiskorú lányt Szabadkán

Kedden este Szabadkán két pakisztáni migráns támadott meg és próbált megerőszakolni egy helybéli kiskorú lányt.

A migránsok egyébként a szabadkai befogadóközpont területén vannak elszállásolva, míg kiskorú áldozatukra a szegedi úton támadtak rá. A nemi erőszakot végül egy járókelőnek sikerült még időben megakadályoznia.

A szabadkai rendőrség a két pakisztáni migránst gyorsan elfogta, ellenük büntetőeljárás indul, majd meghallgatásukra ma (szerdán) kerül sor a Szabadkai Alapfokú Bíróságon.

Ez nem az első alkalom, hogy migránsok támadnak rá kiskorúakra Szabadkán. Mint arról korábban beszámoltunk, nemrég két kiskorú személyre támadtak migránsok, egyiknek szikével vágták végig a fejét, miközben segíteni próbált szálláshelyet találni nekik. A szerémségi Sidhez közel pedig ugyancsak migráns késelt meg egy férfit.

Forrás: Blic nyomán HC/delhir/Facebook

Emlékeztető: „Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorlás-politikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik. Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak.” (Részlet Kertész Imre A végső kocsma című 2003-ban megjelent írásából)

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »