Két meccslabdáról esett ki az utolsó magyar Wimbledonban

Két meccslabdáról esett ki az utolsó magyar Wimbledonban

Udvardy Panna a belga Elise Mertens elleni 2. fordulós mérkőzése két lejátszott szett után szerdán félbeszakadt.

Udvardy Panna elvesztette a döntő szettet a belga Elise Mertens ellen, így egyesben a második fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól.

A WTA-rangsorban századik magyar játékos és az esélyesebb Mertens (31.) találkozója szerdán este sötétedés miatt félbeszakadt.

Az első játszmát Udvardy nyerte, majd a rivális egyenlített úgy, hogy két meccslabdát is hárított,

Hírdetés

így csütörtökön kora délután a döntő szettet kezdték a felek.

Ebben Mertens azonnal elvette Udvardy adogatójátékát, a sajátját pedig hozta, így lépéselőnybe került. A folytatásban, 2:3-nál és 3:4-nél több bréklabdája is volt a magyar teniszezőnek, végül a hetedikkel sikerült élnie, ezzel egyenlítenie. A folytatásban adogatóként kilenc bréklabdát hárítva Udvardy kínkeservesen került 5:4-es előnybe, innentől azonban egyetlen játékot sem nyert, azaz a 3 óra 18 perces összecsapás végén Mertens örülhetett, aki a 2018-as bajnok, 15. helyen kiemelt német Angelique Kerberrel találkozik a harmadik fordulóban.

Udvardy kiesésével egyesben már nincs magyar versenyben Wimbledonban.

Elise Mertens (belga, 24.)-Udvardy Panna 3:6, 7:6 (7-5), 7:5


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »