Két komédiás – feleségével való szoros kapcsolata ihlette meg a nagy amerikai festőt

Becslések szerint akár 18 millió dollárért (ötmilliárd forintért) is elkelhet egy novemberi New York-i aukción Edward Hopper amerikai festő önéletrajzi ihletésű, Két komédiás című képe.

A Sotheby’s aukciósház előzetes becslései szerint akár 18 millió dollárért, azaz nagyjából ötmilliárd forintért is elkelhet egy novemberi New York-i aukciójukon Edward Hopper amerikai festő egyik, önéletrajzi ihletésű alkotása, a Két komédiás. Az aukciósház szerdán jelentette be, hogy november 16-ai árverés egyik fénypontja Hopper 1966-ban készült festménye lesz.

A Két komédiás a művész pályafutásának csúcsán született A festményen önmagát és feleségét, Josephine Niviont egy színpadon ábrázolja, amint egymás kezét fogva meghajolnak, mielőtt sarkon fordulnának és eltűnnének az ismeretlenben.

Hopper, a 20. század egyik legjelentősebb amerikai festője, gyakran festette meg feleségét, akit múzsájának is tartott, de általában névtelen szereplője volt figuratív képeinek. A Két komédiás című kép azonban kézfogásukkal közeli kapcsolatukra utal, és arra, hogy milyen fontos szerepet töltött be az asszony Hopper életében és pályafutásában. A környezet egyúttal azt is elárulja, milyen nagy jelentősége volt a festő munkásságára a színháznak.

A festmény története szintén érdekes: 1972-ben Frank és Barbara Sinatra vásárolta meg, és 1995-ig a gyűjteményükben szerepelt, míg jelenlegi, magát megnevezni nem kívánó tulajdonosához nem került. A Sotheby’s amerikai festményeket felvonultató árverésén Hopper alkotása mellett Norman Rockwell, Grant Wood, Georgia O’Keeffe, Horace Pippin és Robert Henri munkáira is lehet majd licitálni.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »