Két fiatal DAC-játékos is Somorján kezdi az új idényt

Két fiatal DAC-játékos is Somorján kezdi az új idényt

A másodosztályban szereplő Somorja együttese két fiatal tehetséggel erősített a következő idényre, miután a DAC U19-es korosztályos csapatától érkezik Ján Ferleťák és Adrián Lehotský.

A DAC-cal való együttműködés jeleként újabb fiatal futballisták kerültek Somorjára, olvasható a somorjai együttes hivatalos honlapján.

„Ján Ferleťák és Adrián Lehotský már több edzésciklust is abszolvált velünk a múlt szezon során. A felkészülési mérkőzéseken is lehetőséget kaptak, sőt Jano Ferleťák már a második ligában is bemutatkozhatott. Kuruc vezetőedző mindkettejüket jól ismeri,

tehetséges srácokról van szó, ezért örülünk, hogy leigazolhattuk őket. Bízunk benne, hogy fejlődni fognak nálunk, és gyorsan megszokják a professzionális labdarúgás követelményeit.”

Hírdetés

– kommentálta a játékoskeret legújabb tagjainak érkezését Horváth Csaba sportigazgató.

Ján Ferleťák több poszton is bevethető a jobb oldalon, támadó szélsőként és jobbhátvédként is szerepelhet. Korábban megfordult a Liptószentmiklós és Nyitra korosztályos csapataiban is.

„A DAC ificsapatából való távozásom után nem igazán gondolkodtam más lehetőségeken, a Somorjára való igazolás remek lehetőség számomra. A klub nagyon megfelelő a személyes fejlődésem szempontjából, ráadásul a DAC-cal való együttműködésnek köszönhetően lehetőség nyílik az élvonalbeli szereplésre is. Mindenképpen szeretném fokozatosan kivívni a helyem a kezdőcsapatban annak ellenére is, hogy sok minőségi és tapasztaltabb futballista is a keret tagja.

Kihívás számomra, hogy megküzdjek a kezdő tizenegybeli helyemért, és hogy folyamatosan fejlődjek.

Az ificsapatban csatárként vagy szélsőként futballoztam, de Somorján a vezetőedző a védelem oldalán is bevetett, és azt gondolom, ez a pozíció kiválóan passzol hozzám. A védelemben és a támadósorban is képes vagyok minőségi teljesítményt nyújtani, mégiscsak kiskoromtól ott játszottam.” – nyilatkozta a szerződés aláírását követően Ján Ferleťák.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »