Két év után mondták ki, hogy Prince haláláért senki se felelős

Két év után mondták ki, hogy Prince haláláért senki se felelős

Két évvel ezelőtt éppen ezen a napon találtak rá Prince élettelen testére a Paisley Park-i otthona liftje előtt. A minnesotai ügyészség a popsztár halála után eljárást indított, ami most zárult le vádemelés nélkül, a konklúzió pedig az, hogy Prince a tudtán kívül szedett be hamisított gyógyszereket, haláláért pedig senki sem felelős. 

A halálesettel kapcsolatban rengeteg kérdőjel merült fel, először öngyilkosságra gyanakodtak, ám később a véletlen túladagolás tűnt valószínűbbnek. A márciusban nyilvánosságra hozott boncolási jegyzőkönyv szerint az énekes szervezetében extrém mennyiségű fentanil nevű szintetikus opiátot találtak. Ez az anyag egyrészt kábító fájdalomcsillapító hatásáról ismert, másrészt a kábítószerhasználók körében is hírhedt: a morfiumnál 50-100-szor, a heroinnál 30-50-szer erősebb, ráadásul olcsóbb, de sokkal veszélyesebb is.

Prince évek óta erős fájdalmakkal küzdött, és szinte állandóan fájdalomcsillapítókon élt, ezt mutatta az is, hogy a helyszínelés során töménytelen mennyiségű gyógyszert és ópiumot találtak a popsztár házában. Az ügyészség megállapítása szerint Prince a végzetes napon azt hitte, Vicodint vesz be, a megtalált gyógyszeresdobozban azonban fentalinnel szennyezett hamisítványok voltak.

Hírdetés

A nyomozás során nem tudták megállapítani, hogy a gyógyszereket orvos írta-e elő, vagy hogy egyáltalán milyen forrásból juthatott hozzá az énekes az életveszélyes gyógyszerhamisítványokhoz. A rajongók szemében sokáig az első számú ellenség Prince orvosa, Dr. Michael Todd Schulenberg volt, azonban ellene sem emeltek vádat, „csupán” 30 ezer dolláros büntetést szabtak ki rá, amiért tiltott ópiátokhoz jutatta az énekest, azt viszont tisztázták, hogy nem ő írta fel a fentaniltartalmú Vicodint. Az sem könnyítette az ügyészség munkáját, hogy Prince sokszor más ismerősei – például a testőre – nevére íratott fel gyógyszereket, hogy inkognitóban maradhasson.

– jelentette be Mark Metz Carver megyei ügyész.

Polák Zsóka

Nyitókép: Nerdist


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »