Két év szünet után ismét exportált gázt Románia az Arad-Csanádpalota interkonnektoron

Két év szünet után ismét exportált gázt Románia az Arad-Csanádpalota interkonnektoron

Két év szünet után ismét exportált gázt Románia Magyarország irányába az Arad-Csanádpalota interkonnektoron keresztül – közölte Virgil Popescu román gazdasági és energiaügyi miniszter kedden.

A tárcavezető a Digi24 hírtelevíziónak elmondta, hogy a román export azt követően indulhatott be ismét, hogy a bukaresti hatóságok július 1-től liberalizálták a román kitermelésű gáz árát, amelyet a bécsi regionális tőzsdei árakhoz kötöttek, így a nyersanyag olcsóbb lett. A tárcavezető megemlítette, hogy a román gázkínálat nagyobb, mint a kereslet.

Hírdetés

A miniszter szerint ehhez hozzájárult az, hogy a kormány megerősítette a Romgaz állami gázkitermelő menedzsmentjét, ennek köszönhetően 10 százalékkal nőtt a gázkitermelés. A miniszter azt mondta, a román állampolgárok 2020 telén minden bizonnyal kevesebbet fognak fizetni a gázért, mint egy évvel korábban. Ezt azért nyilatkozta, mert korábban a július 1-jei árliberalizáció következtében nem olcsóbbodott a gáz a lakossági felhasználók számára, holott a nemzetközi szabadpiaci ár jóval alacsonyabb volt, mint a szabályozott ár. A miniszter ezért többször felszólította a gázszolgáltatókat, hogy a lakossági fogyasztóknak tett árajánlatokban tükröződjön ez a változás.

Az Arad-Csanádpalota interkonnektoron keresztül legutóbb 2018 augusztusában történt gázexport Magyarország irányába.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »