Készülődés a virágok teleltetésére

Készülődés a virágok teleltetésére

Az ősz minden növény számára változást hoz még akkor is, ha az éppen egy cserépben nevelt szobanövény. Gondozásukat, ápolásukat igazítani kell az életritmusukhoz, amit az évszakok diktálnak.

kerteszkedes_b

A szobanövények egy része a szabadban tölti a nyarat, vagy a kertben állványokon, kiültetve virágágyásokban, esetleg nyitott erkélyeken, teraszokon. Ezek a szobanövények nagyon hamar érzik az ősz eljövetelét, a hideg éjszakák, rövidebb nappalok és alacsonyabban járó nap tudtukra adja, hogy közeledik a nyugalmi időszak.

Leáll a hajtásnövekedés

A nyugalmi időszakra való felkészülés része az intenzív levélhozás és hajtásnövekedés leállása, a virágzás elmaradása, a régebbi, idősebb levelek lesárgulása. A fagyérzékenyebb szobanövényeket ilyenkor már kezdjük el behordani, védett helyre rakni, és előkészíteni a télre. Alaposan tisztítsuk meg a növényeket, szedjük le róluk az elnyílt virágokat, magkezdeményeket, szedjük le a beteg vagy sárgulásnak indult, könnyen leváló leveleket. Nézzük át a növények leveleinek hátoldalát, a szabadban tartott növényeken könnyebben telepednek meg a levéltetvek, pajzstetvek vagy akár takácsatkák, és a lakásba kerülve hirtelen nagyon elszaporodva más növényekre is áterjedhetnek.

Nagy levelűek lemosdatása

Ha szükséges lenne, még könnyen lepermetezhetjük a szobanövényeket rovarirtó szerrel, hiszen a szabadban, csoportba összerakva őket sokkal könnyebb ez a művelet, mint a lakásban. A nagy levelű zöld növényeket, mint a fikusz vagy a filodendron, alaposan fürdessük le a szabadban, hogy a lakásban majd csak törölgetni, alkalmanként vízzel permetezni kelljen. Vizsgáljuk meg a cserép alját, ha lehetőségünk van rá, és ha jól fejlett gyökérzete van a növénynek, akkor emeljük ki a növényt gyökerestől a cserépből, és vessünk egy gyors pillantást a gyökérlabdára. A szabadban tartott cserepekben gyakran menedéket keresnek a csigák, belebújnak a fülbemászók, százlábúak, beköltöznek kisebb kolónia hangyák. Ezek mind bosszúságot okoznak a lakásba kerülve.

Ritkábban öntözzünk

A lakásban nyaraltatott és kintről bevitt szobanövények tápoldatozását egyaránt hagyjuk abba, csak a különlegesebb, télen virágzó szobanövényeknél van ez másként. Az ő esetükben folytatódhat, vagy éppen most kezdődik a tápoldat használata. Az öntözést is fokozatosan csökkenteni kell, hiszen a növények levélfelülete csökken, fejlődésük leáll, életfolyamataik kezdenek lelassulni. A szobanövények nagy része az őszi-téli időszakban nem a ritka, hanem éppen a túl gyakori öntözés miatt szokott szenvedni. Különösen igaz ez a kaktuszokra és a pozsgásakra. A lakásban keressünk jól megvilágított, lehetőleg még nem fűtött helyet a növényeknek, főleg az első napokban fognak szenvedni a számottevően gyengébb benti megvilágítástól.

A fűtetlen helyiségben teleltetésre szánt növényeket – mint a muskátli és a fukszia – enyhén visszametszhetjük, és ha hűvös és sötét helyen lesznek teleltetve (pince, garázs), rakjuk át a cserepekből ládákba, hogy kevesebb helyet foglaljanak. Átültetéssel, dugványozással nem érdemes ilyenkor foglalkozni, ezeknek a munkálatoknak sokkal megfelelőbb időszak a tavasz és nyárelő.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »