Készül a kézdikővári új plébániaépület

Készül a kézdikővári új plébániaépület

Két évvel ezelőtt kezdték el a kézdikővári plébánia udvarán egy új épület alapjainak kiásását, mára még a külső vakolás maradt hátra – tudtuk meg Péter Arthúrtól, az egyházközség plébánosától.

Mint mondotta, az 1975-ben befejezett plébániaépület egy részének nincs alapja, az akkori körülmények között sietve, titokban, pénz hiányában húzták fel a jelenlegi irodahelyiséget és a mögötte levő épületrészt – az ingatlan nagyobbik része alatt pince található, ott erősebb az alap.

A statikai vizsgálat elvégzése után a szakemberek azt ajánlották, hogy mivel a meglévő épületet nem lehet aláfalazni és az egészet felülről összefogó betonkoszorú is hiányzik, inkább építsenek újat. A plébánost az egyháztanács és tehetősebb ismerősei is bátorították és anyagilag is támogatták egy új plébánia építését. Az egyházközség és a kézdiszentléleki önkormányzat is hozzájárult anyagiakkal, s nagylelkű mecénások is akadtak bőven. 2014 karácsonyára mondhatni rekordidő alatt tető alá került az új épület.

A plébános a minap végigkísért az új épületen, ahol már a központi fűtés és melegvíz-szolgáltatás is működik, elkészült a konyha és a fürdőszoba. Péter Artúr atya nem győzte dicsérni a kézdiszentléleki Gál Béla nyugdíjas áldozatos munkáját. Tágas, kényelmes és korszerű vendégszoba kialakítására is gondoltak. A manzárdrész elkészítése és az ingatlan külső vakolása és meszelése maradt még hátra. A plébános elmondása szerint a régi épületben az imatermet a hívek továbbra is használják.

Iochom István
Háromszék


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »