Későn ébredő fideszesek korán kellő kisemberek milliárdjait szórják el a népszavazásra

Az alaptörvénymódosítás azonnal gátat szabhatna a kötelező betelepítéseknek, a Fidesz-KDNP képviselői azonban “nem értek rá” erről tárgyalni. Az Országgyűlési Igazságügyi bizottsága ma ülésezett a kvótaellenes népszavazás témája kapcsán, az alábbi kérdés szerint: „akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A Jobbik szerint azonban az idő sürget, ezért népszavazás helyett azonnali alkotmánymódosításra lenne szükség. A legnagyobb ellenzéki párt úgy véli, hogy a betelepítés elutasításának az alaptörvénybe emelése amúgy is olcsóbb, erősebb, határozottabb megoldást jelentene az Európai Unió egyoldalú diktátumaival szemben. Mint arról korábban beszámoltunk az erről szóló javaslatot a jobbikosok már benyújtották, és az előzetes tárgyalás az Országgyűlés illetékes bizottságára vár. A fideszes képviselők, a KDNP-és Rubovszky György bizottsági elnök felügyelete azonban a hétfői munkanap sürgető teendőire hivatkoztak akkor amikor úgy határoztak, hogy egyelőre az Igazságügyi bizottság napirendi pontjai közzé sem emelik be az ellenzéki javaslatot.

Tehát még azt minimális politikai kockázatot sem mert felvállalni a kormánypárti többség, hogy az ellenzéki elképzelést a tárgysorozatba vétel előtt elutasítsa. A Fidesz az ellenzék szerint ürügyet keresett és talált. Staudt Gábor ezt az eljárást egyenesen felháborítónak nevezte, a testület jobbikos tagja szerint Magyarországon az emberek tömegesen mennek hétfőn reggel nyolc órára munkába, miközben a bizottsági ülés csupán tíz órakor kezdődött. 

„Képzeljék el, hogy nagyon sokan Magyarországon reggel nyolc órakor kezdik el a munkát!” (Staudt Gábor)

Hangsúlyozta, hogy amennyiben tényleg annyira sűrű a fideszesek napja előbb is belekezdhettek volna a parlamenti feladataikba, ahogy azt teszik a korán kellő kisemberek országszerte. Emlékeztetett arra is, hogy az Igazságügyi bizottság patópáli halasztása mellesleg házszabályellenességbe fulladhat, hiszen a szóba forgó javaslatról 30 napon belül a kijelölt bizottságnak le kellene folytatnia a vitát. A fideszes bizottság elnök úgy reagált, hogy

„igyekszik”

betartani a törvényes határidőt. Staudt elmondta, hogy pártja támogatja azt, hogy „döntsön a nép”. Mi több a népszavazást a Jobbik kezdeményezte korábban, de ma már ezt egy elkésett, nem megfelelő megoldásnak, a Fidesz kezében egy egyszerű figyelemeltérésnek, politikai haszonlesésnek tartja. A nem megfelelő részvétel kockázata miatt ráadásul a népszavazás könnyen visszaüthet, miközben az alkotmánymódosítás a Fidesz és a Jobbik szavazataival azonnal átmenne. Staudt szavai szerint a népszavazás nem köti az Európai Unió szerveit, a Fidesz belpolitikai haszonlesés miatt adja fel a jogi érvelést, ezt nem tudja elfogadni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »