Késedelem és összeomlás – így került Erdély a románokhoz

Késedelem és összeomlás – így került Erdély a románokhoz

Erdélyt már jó másfél évvel Trianon előtt elveszítette a magyar állam, amikor 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott a Román Nemzeti Tanács a népek önrendelkezési jogára hivatkozva kinyilvánította Erdély elszakadását Magyarországtól és csatlakozását a Román Királysághoz, míg ugyanezen a napon kiáltották ki Belgrádban a délszlávokat egyesítő új jugoszláv államot, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, amelyhez Dél-Magyarország 6 vármegyéjének kisebb-nagyobb területe is beletartozott. December 1. ma Románia legnagyobb nemzeti ünnepe. De hogyan foglaltak állást a két területen élő más etnikumok, nemzetek, például a magyarok, és mennyiben felelt meg valójában az erdélyi és a vajdasági nemzetgyűlés határozata a népek önrendelkezési jogának? Először is nézzük sorra, hogyan vezetett az út a világháborús vereséggel párhuzamosan a román és a szerb nemzetek elszakadó határozatáig.

Alexandru Vaida-Voevod, a Román Nemzeti Párt egyik vezető országgyűlési képviselője 1918. október 17-én ismertette a pesti Országházban pártja 12-i nagyváradi deklarációját, melyben a Román Nemzeti Pártnak vindikálta a kizárólagos jogot, hogy a majd’ hárommillió magyarországi románt képviselje, így kétségbe vonva a magyar törvényhozás és kormány jogát a románok feletti hatalomgyakorlásra.

Bár a deklaráció az önrendelkezési jogra hivatkozott, az elszakadás kérdését még óvatosan kerülték. A Monarchiában ekkorra már sorra alakultak meg az ún. „Nemzeti Tanácsok”, többek között a Károlyiék vezette magyar, október 25-én. A Román Nemzeti Tanács megalakulására az őszirózsás forradalom idején került sor, a fővárosi Vadászkürt-szállóban, a Román Nemzeti Párt, illetve a Magyarországi Szociáldemokrata Párt román szekciójának 6-6 tagjából. A Román Nemzeti Tanács eleinte együttműködött a magyarral, sőt Jászi Oszkár nemzetiségi-miniszter a közigazgatást is ezen „spontán társadalmi akció” támogatására szólította fel.

A Vaida-Voevodék ráhatásával spontán szerveződő román nemzetőrséget a Károlyi-kormány tudtával a katonai parancsnokságok finanszírozták és fegyverezték fel – ahogy a magyar nemzetőrséget is, amellyel ekkor még közösen tartották fenn a forradalmak alatt megingott rendet. Előfordult ugyanis, hogy román parasztok feldúlták, vagy elfoglalták a nagybirtokosok földjeit, aminek áldozatul estek a magyar tulajdonosok mellett a Román Nemzeti Párt számos vezetőjének, valamint a balázsfalvi és nagyváradi görög katolikus érsekségek birtokai is. A román vezetők november folyamán egyre inkább igyekeztek a népmozgalomnak nemzeti irányt adni, amit megkönnyített, hogy a nagybirtokok négyötöde magyar volt, a háború idején „kiszipolyozó” közigazgatás és az erőszakszervezetek túlnyomó többségben pedig magyarok által működtettek.

A Román Nemzeti Tanács elérkezettnek látta az időt, hogy fokozatosan átvegye a helyi közigazgatást az ország románlakta vidékein. November 9-én ultimátumot adtak át a Károlyi-kormánynak, ebben a 14 erdélyi és 9 szomszédos vármegye teljes, Békés-, Csanád-, és Ugocsa-vármegyék pedig egyes területeire a „teljes kormányzói hatalmat” kérték, elutasítás esetén minden további együttműködés megszakítását helyezték kilátásba. Leszögezték ugyanakkor, hogy ezen „román impériumon” más népekkel szemben tiszteletbe fogják tartani a wilsoni elveket.

Másnap, november 10-én a Iaşiba igyekvő küldöttségük a román királyi hadsereg beavatkozását kérte, I. Ferdinánd román király ezen felbátorodva pedig proklamálta „az összes román egyesítését egy szabad és hatalmas államban”. Ezzel párhuzamosan a magyar kormány együttműködési szándékát jelezve 13-án Aradra küldte Jászit, aki előállt a híres „Keleti Svájc” tervezetével, amely széleskörű önállósággal bíró kantonok révén oldotta volna meg az erdélyi nemzetiségi kérdést. Engedményként elismerte a tanács által átvett közigazgatást a főispáni és kormánybiztosi szinteken, de javasolta, hogy ezen kívül a régi hivatalnoki kar maradjon, és a Román Nemzeti Tanács küldjön képviselőt a magyar kormányhoz. Jászi emellett a személy- és vagyonbiztonság garantálását is elvárta az immár elismerten hatalmi centrummá váló tanácstól, de garanciát kért arra is, hogy nem veszik igénybe Románia katonaságát.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »