Kerülné a tömeget a futóversenyeken? Itt a megoldás!

Kerülné a tömeget a futóversenyeken? Itt a megoldás!

Ha gyűlöli a tömeget a futópályákon, irritálja a többi ember miatt felszálló por, vagy úgy érzi, nem tudja meghatározott időn belül teljesíteni a verseny távját, az új „virtuális futamok” jelenthetnek megoldást problémáira.

Egy futóverseny időkorlát, más indulók vagy meghatározott útvonal nélkül értelmetlennek tűnhet. Ugyanakkor a versengés hiánya azt is eredményezi, hogy a hangsúly a saját teljesítményre és célokra helyeződik át, ráadásul segíthet a félelmek oldásában is. Nem véletlen, hogy egyre népszerűbbé válnak a lassabb, nyugodtabb alternatívát jelentő „virtuális versenyek” – írja a Guardian.

Számos társaság és szervezet nyújt ilyen lehetőségeket, a lényeg azonban mindig ugyanaz: be kell fizetni egy adott összeget, meg kell tenni egy bizonyos távot, majd a résztvevő megkapja az őt megillető érmet. Míg egyes szervezők meghatároznak egy adott hetet vagy hónapot a verseny befejezésére, és bizonyítékot is kérnek a teljesítményről (például a futóalkalmazás által rögzített adatokat), mások a bizalomra építenek, és a futás megszakítására is lehetőséget adnak, sokszor pedig elfogadják a kocogást vagy a sétát is.

De mi lehet a vonzerejük a hagyományos versenyelemeket nélkülöző „megméretéseknek”? Kezdő futóknak például ez jó módszer arra, hogy motiváltak maradjanak, magabiztossá váljanak. Ráadásul a virtuális versenyek szempontjából az sem számít, ha valaki messzebb lakik, rendhagyó időpontokban dolgozik, illetve gyermekei vagy egyéb kötelezettségei miatt igen rugalmatlan az időbeosztása.

Hazai megméretések

Hazánkban több sportágban is lehetséges bekapcsolódni ilyen kezdeményezésekbe. A Run Yours Truly például az év leghidegebb időszakában, januárban és februárban szervez versenyeket. A finn kezdeményezés egyfajta „becsületbeli futás”, mivel mindenki magának méri az időt és a megtett távot. A gyalog megtett kilométereket is elfogadják, viszont csak egy meghatározott idő áll a résztvevők rendelkezésére.

Ugyanerre az elvre épül a Napfordulós világfutás nevű verseny, amelyre az év két napfordulóján és két napéjegyenlőségéhez közeli versenynapokon kerül sor. Erre azonban már csak hivatalos versenyeredménnyel vagy GPS-adatállomány meglétével lehet nevezni (eleinte ez a kezdeményezés is saját bevallásra épült). Az idén még két alkalommal, szeptember 25-én és december 18-án szervezik meg az eseményt, amelyhez világszerte bárki csatlakozhat a kijelölt napon.

De nem csak futóknak szerveznek ilyen eseményeket: az EnergiAtlon például a virtuális triatlont hívta életre. A versenysorozat során a résztvevők három sportágban (futás, úszás, kerékpározás) mérhetik össze sporttudásukat, az online időmérésnek köszönhetően pedig könnyen és egyszerűen értékelhetővé válik az összetett sorrend.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »