Kertész Imrére emlékeznek – 2.

Felolvasással egybekötött virrasztás a PIM-ben

Csütörtök este nyolc órától éjfélig tartó, felolvasással egybekötött virrasztással búcsúznak tisztelői és írótársai Kertész Imrétől a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében – közölte az intézmény az MTI-vel.

A közlemény szerint várják azok jelentkezését, akik egy legfeljebb ötperces szövegrészlet felolvasásával fejeznék ki tiszteletüket a Nobel-díjas író előtt. A szervezők kérik, hogy az emlékezők mécsest, gyertyát ne hozzanak magukkal. Virágok elhelyezésére lesz lehetőség a helyszínen.

A virrasztás szervezésében részt vállaló Magvető Kiadó tájékoztatása szerint mások mellett Esterházy Péter, Bartis Attila, Závada Pál, Takács Zsuzsa, Kemény István, Grecsó Krisztián, Kemény István, Szálinger Balázs és Cserna-Szabó András is jelezte, hogy jelen lesz a megemlékezésen.

Kertész Imre életének 87. évében hosszan tartó súlyos betegség után március 31-én, hajnali 4 órakor hunyt el budapesti otthonában.

Francia lapok: a Sorstalanság szerzője jelentős életművet alkotott a holokausztról

Az első magyar Nobel-díjas író, a Sorstalanság szerzője jelentős életművet alkotott a holokausztról – írta honlapján Kertész Imréről halála napján a Le Figaro.

A francia konzervatív napilapban Bruno Corty írta, hogy 2004-ben, a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulóján a magyar író Berlinben felidézte, hogyan ujjongott 1944-ben a hír hallatán, pedig sárga csillagot viselt és erre többen figyelmeztették is. Néhány héttel később, miközben Európa lassanként felszabadult, a gyerek Kertész Imrét Auschwitz-Birkenauba deportálták – emlékeztetett a lap.

Az életrajzi elemek ismertetése után a Le Figaro kiemelte, hogy a Sorstalanság című regényt 1975-ös megjelenésekor teljes érdektelenség kísérte Magyarországon.

“A pátoszmentes, távolságtartó szöveg a deportálás hónapjairól szól. Hatalmas, felkavaró és provokáló mű. Egy gondtalan, szerelmes kamasz tekintetén keresztül látjuk a háborút, aki félelmek nélkül indul a teli vagonban a munkatáborba. Auschwitzba érve leírja, ahogyan a nők kisminkelték magukat és hogy egyedül a jól ápolt német katonák tűntek nyugodtnak a hangzavar közepén” – olvasható a lapban.

A kritikus az életműből kiemelte az 1988-ban megjelent A kudarc és az 1990-es Kaddis a meg nem született gyermekért című műveket, amelyek “a táborok emléke által örökké kísértett életről” szólnak.

Kertész ezekben a regényeiben arról ír, hogy a másik totalitarizmus, a kommunizmus mindent megtett azért, hogy a Sorstalanság ne jelenjen meg.

A regény 1990-es külföldi kiadása jelentette az író számára az elismerést. Lassanként egyre nagyobb közönséget szerzett az egész világon. A rendszerváltást követően hazájában is felfedezték, az árnyékból a kamerák kereszttüzébe került, 2002-ben pedig megkapta a Nobel-díjat.

A balliberális Le Monde szerint Kertész számára – azok után, hogy más holokauszt-túlélőkkel ellentétben nem lett öngyilkos -, az élet az alkotás szinonimája volt, amellyel az értelmetlennek akart értelmet adni.

Úgy vélte, hogy az élet alapelve a rossz, a jó pedig irracionális dolog, s egész életművében azt kereste, hogyan lehet ezzel a gondolattal leélni az életet. Florence Noiville, a cikk szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy Kertész “atonális nyelvezetét” – amelyet nagyon személyes mondatszerkesztés, valamint a látszólagos higgadtság és a szarkasztikus távolságtartás különös ötvözése jellemez -, Camus-től vette át közvetett módon, miután 25 évesen elolvasta a francia író Közöny című regényét.

A végső kocsma című művét leszámítva, amelyben “elképesztő megjegyzéseket tesz Európáról és az iszlámról”, mindig mély felvilágosultság és kivételes nagyvonalúság jellemezte Kertészt, akár akkor, amikor kézen fogja az olvasót és a Balaton vagy a Duna partján vezeti végig, akár akkor, amikor zenéről, Bachról, Wagnerről, Schönbergről vagy “régi öreg barátairól”, Musilről, Arendtről, Thomas Mannról, Beckettről és főleg Kafkáról ír.

“A halálra, amelynek szele olyan korán és olyan közelről megérintette, Kertész Imre bizonyos szempontból folyamatosan készült. Ő, aki találkozott a barbarizmussal, soha nem veszítette el a közép-európai írók annyira tipikus humorérzékét. Egy nap, amikor a párizsi Hotel Raphaelben járt, azt mondta mosolyogva: bizonyára nem jó halottnak lenni, de idővel meg kell tanulnunk” – írta a Le Monde.

Fischer Iván: “nagyon fáj, hogy elment”

“Nagyon fáj, hogy elment, de jó, hogy a művei fennmaradnak” – méltatta a csütörtökön elhunyt irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

“Nagyon szép emlékeim vannak Kertész Imréről. Utoljára talán egy koncerten találkoztunk, amelyről a szünetben haza kellett mennie, mert nem tudott már sokáig egy helyben ülni” – emlékezett a 87. évében csütörtökön elhunyt Kertész Imrére a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

Fischer Iván felidézte, hogy Kertész Imre “nagyon szerette a zenét, nagyon művelt volt és mindenekfelett kivételesen emberséges”. Mint mondta, “nagyon fáj, hogy elment, de jó, hogy a művei fennmaradnak”.

Kertész Imre életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el budapesti otthonában.

Német kulturális államminiszter: Németország köszönettel tartozik Kertész Imrének

Németország köszönettel tartozik Kertész Imrének, amiért “keserű tapasztalatai” ellenére nagyra becsülte a németeket – hangsúlyozta a csütörtökön elhunyt Nobel-díjas magyar írót méltató nyilatkozatában Monika Grütters, a német szövetségi kormány kulturális ügyekért felelős államminisztere.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa berlini nyilatkozatában kiemelte, hogy Kertész Imre halálával az irodalom nemcsak egy “karizmatikus Nobel-díjast” veszített el, hanem az egyik legkiválóbb esszéistát.

A magyar író a holokausztról szóló könyvei révén “egy pillanatra megállította a történelmet”, és megrázó élményeinek mesteri rögzítésével “új hangot hozott történelmünk legsötétebb éveinek emlékezetébe” – tette hozzá Monika Grütters.

Kertész Imre nagyszerű író volt, munkássága “hiteles és érthető hang”, amely “csendesen óva int”. Alkotásai a következő nemzedékeknek is emlékezetes, mély nyomot hagyó “történelemkönyvek” lesznek.

A “keserű tapasztalatai” ellenére a németek iránt érzett megbecsülését a Berlinben eltöltött évek után azzal a nemes gesztussal is kifejezésre juttatta, hogy a Berlini Művészeti Akadémiára bízta archívumát – áll a német kulturális államminiszter közleményében, amely szerint Németország mindezért köszönettel tartozik Kertész Imrének.

Kertész Imre csütörtökön, életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el budapesti otthonában.

Koltai Lajos: “hatalmas veszteség érte az irodalmat és Magyarországot”

“Hatalmas veszteség érte az irodalmat és Magyarországot. Nagyon nagy ember ment el” – méltatta a csütörtökön elhunyt irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét Koltai Lajos, a Sorstalanság című film rendezője az MTI-nek.

“Teljesen lenyűgözött, hogy létezik ilyen magyar irodalom. A Sorstalanság volt az a regény, amelynél először éreztem, hogy nemcsak fényképezni szeretném, hanem megrendezni is” – fogalmazott Koltai Lajos.

Az operatőr-rendező felidézte, hogy amikor elmondta a véleményét Kertész Imrének a Sorstalanság első forgatókönyvéről, amelyet Spiró Györggyel együtt írt, Kertész nagy örömmel fogadta: “na végre érti valaki, amit írtam”.

“Tudtuk, hogy nagy feladat ezt lefordítani a filmes nyelvre, de rögtön elhatároztuk, hogy ezt együtt fogjuk megtenni. Meggyőztem őt, hogy a fiú lelkéből akarok kiindulni, abból akarok kilátni, annyit, amennyit ő meg akar érteni ebből az elképesztő és lehetetlen világból, ami körülveszi”  – mesélte a film születéséről.

Barátokként, “kölykös izgalommal” készítették elő a filmet, Kertész tíz oldalanként küldte át neki a forgatókönyvet, és “visszatette azokat az érzelmeket, amelyek előzőleg hiányoztak a könyvből”, amelyek nélkül Koltai szerint ez a film nem létezik. “De megegyeztünk a legfontosabb dologban, hogy érzelmes lehet a film, szentimentális azonban nem” – emlékezett.

A forgatásra Kertész Imre csak egyszer látogatott el, mert olyan mélyen érintette őt a helyszín, egy felépített koncentrációs tábor. “De állandóan ott volt mögöttem, ott volt a segítő keze, a forgatókönyvben az a támaszték, amelybe az elveszett pillanatokban bele tudtam kapaszkodni. Ez volt a jellemző a kapcsolatunkra is: kölcsönösen gyümölcsöző volt”.

Koltai Lajos fantasztikus emberként beszélt Kertész Imréről, aki megajándékozta az írásával, a bizalmával és a barátságával. Mint mondta, a 2005-ben bemutatott film több vetítésére is elment az író, és mindig felfedezett benne valami olyan rejtett részletet, szépséget, amely megörvendeztette.

“Nagyon elmenőben volt már” – mondta szomorúan a rendező a 87. évében csütörtökön elhunyt Kertész Imréről.

Dragomán György: legalább kétévente el kell olvasni a Sorstalanságot

A Sorstalanság olyan jelentős mű, amelyet legalább kétévente el kell olvasni – hangsúlyozta a csütörtökön elhunyt Kertész Imre munkásságát méltatva Dragomán György író, aki személyesen ugyan nem ismerte a Nobel-díjas szerzőt, de, mint mondta, sokat tanult tőle.

A pusztítás könyve, A fehér király és a Máglya szerzője szomorúan emlékezett a 86 évesen elhunyt Nobel-díjas íróra. Mint az MTI-nek elmondta: személyesen nem ismerte, de a Sorstalanság nagyon sokat jelentett számára.

“Amikor először elolvastam, azt éreztem, hogy itt valami nagyon fontos dolog történt. Amit a nyelvvel csinált, abból rengeteget tanultam. Ezt a rettenetes történetet úgy tudta elmesélni, hogy újrateremtette a nyelvet” – fogalmazott Dragomán György, akinek a Sorstalanság annak idején elég korán került a kezébe, és azóta is gyakran elolvassa.

“Mikor a holokausztról kezdünk beszélni, mindjárt vannak fogalmaink arról, hogy mit jelent. Ő azt csinálja, hogy teremt egy olyan körmönfont és elidegenítően reflexív nyelvet, amitől az egész olyan, mintha először látnánk. Egy teljesen idegen történet, ahova idegenként érkezünk meg, és egyszerűen semmilyen elvárásunk nincs arról, hogy ott mi történik. Attól, hogy a nyelvet így szétszedi és újra összerakja, nagyon-nagyon pontos lesz, újra látjuk, amit már láttunk, de most igazán tisztán. Ez a nehéz ebben: úgy elmesélni, mintha először mesélnénk el, és magunk sem tudnánk, hogy pontosan mit mesélünk. Ez szinte lehetetlen feladat, erre csak ő volt képes. Ennek a könyvnek, meg ennek a nyelvnek, amit ő alkotott, ez a legnagyobb erénye. Az ő életének ez volt a lényege, utána minden más arról szólt, hogy ezt elemezze, és megpróbálja megérteni, hogyan jött létre ez a nyelvi konstrukció” – vélte Dragomán György.

Kertész Imre írói nagyságát abban látja, hogy a Sorstalanság egy elmesélhetetlen történetet mesélt el úgy, hogy mindenki számára zsigerileg megrázóan működni tudott. “Erre tette fel az életét, rászánt húsz évet arra, hogy ezt a történetet, hogy a holokausztot hogyan lehet gyermekként, emberként átélni, úgy mondta el, ahogy azt előtt senki más és utána sem.”

Dragomán György arról is beszélt, hogy a Sorstalanság, a Kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért című Kertész-könyvekre úgy tekint, mint egy nagyszerű trilógiára, és az esszéit is szereti. “Azt gondolom, nagyon fontos író, a Sorstalanságból nagyon sokat lehet tanulni íróként és emberként is” – hangsúlyozta Dragomán György.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »