Kermit Gosnell, a lelketlen gyilkos

Péntek este. Ülünk az asztal körül, kinnt természetesen esik az eső, elmúlt 10 óra, pirosak a szemek. Elfogyott a fish and chips, már csak néhány kihűlt cornish pasty, crumpets és sajtos pogácsa árválkodik az asztalon. Gyűlnek az üres üvegek és szaporodnak a séták a vécé irányába. A társaság vegyes, magyarok, lengyelek, angolok, egy magyar/román keverék és két ír ül szanaszét a szobában. Egy lány perel a fiújával, hogy ne dohányozzon, majd pár perccel később ő is rágyújt egy cigire. Már unásig kitárgyaltuk a vébét, a málészájú Kanet, a gülüszemű Özilt, a munkahelyi kollégákat, a béke vallásának követőit, a Brexitet, Trumpot, Faraget, Orbánt, Joshuat, Junckert, az EU elosztási tervét (Marek véleménye szerint senki sem szereti, ha a kérés nélkül akarnak lebillenteni az udvarára egy kocsi trágyát) és persze Meghant, a zűrös múltú, enyhén kurva mulatt aranyásót. Aztán valahogy szóba kerül az abortusz és egy kicsit megnehezedik a levegő.

Kevesebb lesz a nevetés, a fiúk gyakrabban töltögetik magukba a sört, feszengenek, ez nem igazán az a téma amihez szívesen hozzászólnának. Ilyenkor nem lehet poénokat mondani vagy jókat röhögni, olyan “mi ugyan ott voltunk, de semmi közünk hozzá” pofával bámulják sörösüveg cimkéjét.

A bátrabb lányok elmondanak egy-két abortuszos sztorit, ki hogyan szánta rá magát, hogyan élte át, megbánta vagy nem bánta meg, vagy a mostani fejével mit és hogyan csinálna.

Jennifer – akinek nem csak a haja szép sötétszőke, de kellemes a nevetése is és itt teljesen szokatlan módon gyönyörűek a fogai – eddig nem sokat beszélt, csak mosolygott és kortyolgatott. Majd mikor egy pillanatra csend lett, akkor halkan megszólalt:

– Tudjátok, ez az abortusz téma engem nem nagyon érdekelt, nekem nem volt, sokáig magánügynek tartottam, de lassan rájöttem, hogy ez az egész nem is olyan magán, sokkal szélesebb körben érinti az embereket mint elsőre hittem… meg aztán valahol olvastam az amerikai Kermit Gosnellről és arról az öt évvel ezelőtti perről, amiben elítélték… megnéztem a tanúvallomásokat, elolvastam a tudósításokat, és azt mondtam magamban, hogy köszi, ezt soha, majd ha bajba kerülök, akkor másképp oldom meg, de így biztosan nem… szerintem sok nő nem is tudja, hogy mi történik vele és a magzatával a műtőben, csak mikor magához tér, akkor nyugtatgatják, hogy minden oké, pihenjen még egy kicsit aztán már mehet is haza, nincs már teher…

Itt be is fejezte volna, de a lányok addig noszogatták, amíg folytatta:

– Ő egy pennsylvaniai néger orvos volt, aki nagy pénzért 6-7 hónapos magzatok kikaparására szakosodott, nem egy esetben 30 hetes (7 és fél hónapos) gyerekeket pusztított el… az évek alatt több ezer majdnem kifejlődött magzatot ölt meg, az volt a specialitása, hogy még bent leszaggatta a gyerekek kezét-lábát, majd darabokban húzta ki a nőkből a maradványokat… vagy az abortusz előtt a hason keresztül mérget, kálium kloridot injekciózott a magzat szívébe, mert holtan könnyebb volt kihúzni… a sikerélmény nála az volt, mikor a bébi fejét már az elején egyben leszakította, mert a fej után a már mozdulatlan vagy gyengén mocorgó kis testet könnyebb volt eltávolítani… ha véletlenül élő gyereket vett ki egészben, akkor egy ollóval a nyakánál elvágta a gerincét és levágta a fejét vagy egy hegyes ollóval hátulról fejbe szúrta őket… ilyenkor mindig sietett, mert a még élő, síró-visító csecsemők éles hangja, majd az azt követő halálsikolyuk mindenkit idegesített a műtőben… Volt hogy kifutott az időből és a kiráncigált gyereket csak 20-30 perc múlva fejezte le vagy szúrta agyon, addig egy fémtálban sírt… vagy az élő gyereket szőrös pokrócba csavarta addig amíg meg nem fulladt… a nőket gyakran túladagolta vetélést elősegítő szerekkel, túlaltatta vagy felesleges félkómában tartotta, hogy ne zavarják nyögésekkel, jajgatással a munkáját… sok nő meddő maradt örökre, vagy súlyos sérüléseket, halálukig tartó csonkulásokat szenvedett… az irodájában találtak oszlásnak indult, büdös emberi maradványokat tejes flakonokban, narancsitalos és macskaeledeles dobozokban… a fejlettebb magzatok kikaparása után gyakran viccelt azzal, hogy ez már olyan nagy volt, hogy egyedül is kimehetne a buszmegállóba… a tárgyaláson az ügyvédje azzal védekezett, hogy nem csak ő, de mindegyik abortusz orvos ugyanezt csinálja… a több tucat halálos áldozatából csak két esetben sikerült az ügyészeknek az anya halálát rábizonyítani… Gosnell végül tényleges életfogytiglant kapott…

Jennifer nem nézett senkire, beleivott a sörébe, majd a tekintete körbefutott a csendben ücsörgő társaságon. Sorry, mondta halkan, nem akartam rossz hangulatot kelteni, de ti akartátok, hogy befejezzem azt ami az eszembe jutott.

Kalandozó Márta – London


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »