Keresztet állítottak a Maros torkolatánál Szegeden

Keresztet állítottak a Maros torkolatánál Szegeden

A Bertalan hídtól a Maros torkolatáig tartó szegedi Rotary tanösvény végén felállított keresztet Kiss-Rigó László megyéspüspök áldotta meg április 12-én.

A víz is szimbólum, a kereszt is. A víz a tisztaságot és az életet jelképezi – mondta a megyéspüspök a pénteken délután tartott eseményen. Itt, a Maros és a Tisza összefolyásánál a kereszt sajátos szimbólum: mindazoknak a közösségeknek az együttélését, testvéri összefogását (vagy legalábbis ennek szükségességét) szimbolizálja, akik e két folyó mentén élnek. Kívánom, hogy az itt felállított kereszt emlékeztessen mindenkit a természet szépségére is.

A Maros mentén többek között olyan településekre juthatunk el, mint Csanád, Arad vagy Déva. E több mint 180 településen főként magyarok élnek évszázadok óta, jelentős vallási és kulturális múlttal – hangzott el a kereszt megáldásakor; miként az is, hogy ez a kereszt egyben a Maros „elismerése” is a város részéről, amelynek kereskedelmi hajózása révén gazdagodhatott, épülhetett, szépülhetett.

Hírdetés

Forrás: Délmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »