Kereszt és irgalom – Interjú Fazakas Gyöngyi Mária szervita nővérrel – 2. rész

Kereszt és irgalom – Interjú Fazakas Gyöngyi Mária szervita nővérrel – 2. rész

Idén ünneplik a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói, hogy 25 éve érkeztek Magyarországra. Ez alkalomból készített interjút a Szerzetesek.hu portál Fazakas Gyöngyi Mária szervita nővérrel. A beszélgetés második részét közöljük.

– A Názáreti Hajlékban hogyan telik a közösség egy napja?

– Szerzetesi életünk az imára épül. Reggel elmélkedéssel kezdünk, aztán zsolozsmázunk. Önellátóak vagyunk: főzünk, mosunk, takarítunk. A közösségünk nyitott, így a heti négy, házunkban tartott szentmise is. A rózsafüzér ájtatosságon és a szentmise után, a zsolozsmán is részt vesznek világi hívek. Vasárnap közös szentségimádást tartunk, havonta egyszer pedig huszonnégy órás szentségimádást is.

Ebben a házban látjuk el az idős nővérek szolgálatát. Most három idős nővér él velünk, ők önellátóak. A beteggondozás, az idős nővérek ápolása jórészt meghatározta az életünket eddig, de most tervezzük a nyitást valamilyen más szolgálat felé is. Bekapcsolódunk a helyi plébánia életébe. Ha hívnak, szívesen elmegyünk hittanórákra beszélni hivatásunkról. Ezen kívül egy egyetemistákból álló csoporttal is van kapcsolatunk.

Az én külön feladatom delegációvezető-helyettesként a fordítások és levelezések intézése a renden belül.

– Hogy lehet egy súlyos keresztet hordozó emberrel, valakivel, aki lecövekelt, a feltámadás valóságát megéreztetni?

– A Krisztussal való személyes kapcsolat által. Ha nekem élő kapcsolatom van Istennel, aki maga is szenvedett, meghalt és tudom, hogy feltámadt, belső bizonyossággá válik, hogy nem kell félni, mert Úr helyet készít nekünk, vár és új életre hív bennünket. Szerzetesként az a hivatásom, hogy az örök élet jele legyek.

– És akinek erős testi fájdalmai vannak?

– Nemrég történt, hogy egy lányról, aki rövid ideig egy gyermekotthonunkban volt, kiderült, hogy rákbeteg. Miután elment tőlünk, nem sok kapcsolatunk volt vele. Amikor megtudtuk, hogy kórházban van, amikor csak tehettük, ott voltunk mellette. Jelen voltunk, meghallgattuk, és ő megerősödött az istenhitében a betegágyon. Ezt ajándékként kapta meg. Az onkológián lett elsőáldozó. Maga Krisztus erősítette meg, és ma már tünetmentes. Van egy csodálatos kisfia.

Itt, a Názáreti Hajlékban minden este imádkozunk a rákbetegekért. És őrizzük Szent Peregrin ereklyéjét, aki a rákos betegek védőszentje.

– Az is ajándék, ha kapunk egy másik embert, aki segít – ahogy Önök is ajándékok a betegek számára, akiket hordoznak…

– Avilai Szent Teréznek azt mondta Isten, „ha nem kellenél ott, ahol vagy, akkor nem helyeztelek volna oda”. Ezt nagyon fontos tudnunk.

Évekkel ezelőtt egy fiatal nőt hozott hozzánk valaki, hogy fogadjuk be két hónapra, mert nehéz helyzetben van. A rákosszentmihályi nővérek befogadták a közösségükbe és a két hónap közel két év lett. Ő is távol állt az Istentől. Fiatal korában megjárta a gyermekotthont, az édesanyja nem tudta őt elfogadni. Klementina nővér pedig, mint egy édesanya, ott állt mellette. Meghallgatta, beszélt vele. Kezdett bizalmi kapcsolatba kerülni Istennel, és segített az idős nővérek gondozásában is. Aztán úgy döntött, elmegy. Később kaptuk a hírt, hogy Madridban letartóztatták: valaki nekiajándékozott egy pár sportcipőt és kiderült, hogy drog volt benne. Ma is börtönben van, levelezek vele. 2015 februárjában úgy éreztem, meg kellene őt látogatnunk, mert nincs senkije, teljesen egyedül van. A madridi szervita atyák segítségével megszerveztük az utat. Nagyon szép találkozás volt, és a fiatal nőnek nagyon sokat jelentett, hogy ott voltunk. A legcsodálatosabb, hogy evangelizátorrá vált a börtönben.

Engem különösen megérint a Fájdalmas Anya alakjában, hogy ő a kereszt tövében is ott volt. Nekünk is ott kell lenni azok mellett, akinek tényleg szükségük van az irgalomra.

Nagyon szerettem a kórházba járni áldoztatni a betegeket. Volt egy asszony, aki nem volt vallásos. Vele úgy kerültem kapcsolatba, hogy masszíroztam a talpát, levágtam a körmét – a testen keresztül eljuthatunk a lélekhez. Aztán a Jóisten megnyitja a szíveket. Emlékszem, volt olyan beteg is, aki harminc, negyven évig nem gyónt, de miután beszélgettünk, elment, és később örömmel repült a nyakamba: „de jó, hogy mondtad, hogy mégis menjek el az atyához!” A határhelyzetekben könnyebben fordulnak az emberek Krisztushoz. A szenvedőhöz nagyon közel van Krisztus. Akinek lehet, elmondom, mekkora érték a szenvedés, hogy felajánlják másokért, a szeretteikért, a világért.

– A fogadalmi gyűrűjén körben ott feszül a korpusz…

– A megfeszített Krisztus jegyese vagyok. Az örökfogadalmam 2000-ben, a jubileumi szentévben volt Firenzében a Santissima Annunziata-bazilikában volt. Tizenketten voltunk, akik akkor fogadalmat tettünk: tíz indiai, egy olasz nővér és én. Amikor átadják a gyűrűt, ezt mondák: vedd Krisztust, a misztikus jegyesség gyűrűjét és tartsd meg a végső egyesülésig ezt a hűséget. Nagyon ritkán veszem le a gyűrűt, látszik, hogy kopott is.

A nyakamban lévő kereszt teljesen egyszerű, sima: egyik oldalára Krisztust gondolom oda, a másikra magamat. Ez egy jel, ami emlékeztet, hogy a keresztre feszített Krisztust követem, az ő keresztjének a tövében állok azzal az odaadással, ahogy a Szűzanya. Az első fogadalmi mondatom ez volt: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Imádság gyanánt nagyon rövid, fohászszerű idézeteket szoktam ismételni a Szentírásból. „Veled vagyok”, „enyém vagy”, „örök szeretettel szeretlek”, „elküldelek”. Ezek mozognak bennem. Mindig Krisztusé akarok lenni.

– Úgy látom, az imája leegyszerűsödött.

– 2014-ben voltam először Dobogókőn személyesen kísért lelkigyakorlaton. Nagyon sokat segített a csönd, a természet abban, hogy át tudjam adni magam, keressem, hogyan lehetek az Úré, mit kér tőlem. Megtapasztaltam annak örömét, hogy nem vagyok egyedül, mert ő velem van, és vágyom arra, hogy ezt az örömöt elvigyem másoknak. Mindig mondom neki: kérlek, minden szívbe szüless meg, foganj meg. Légy azzal, akivel találkozunk. Ahogy Jézus útja is a keresztúton haladt, úgy mindenkinek meg kell élnie valamilyen mértékben a szenvedést, hogy eljusson a feltámadásig. De ha valaki felfedezi, hogy a kereszt és a szenvedés a megváltáshoz vezet, akkor örömmel éli meg. A szenvedés aranyvaluta, amivel megfizethetünk elrontott életeket, bűnöket. Talán nem is tudjuk ki az, akinek segíthetünk felajánlott szenvedéseinkkel. Ez olyan, mint egy láthatatlan élet, ami átjárja az egész világmindenséget.

– November 20-án zárult az irgalmasság szentéve. Önnek mit jelent az irgalom?

– Számomra az irgalom Isten folytonosan megújuló bizalmát, szeretetét, megbocsátását jelenti. Ő mindig kész visszafogadni minket. Bízik bennünk, és alig várja, hogy jó útra térjünk. „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” – mondja az Úr Jézus, és ezért mindent meg is tesz. Ezt meg kell tanulnunk tőle, mert nekünk, embereknek nem ilyen feltétlen a bizalmunk és az irgalmasságunk. Sokszor érzem, hogy azoknak, akik nagy bűnt követtek el, sokkal hamarabb megbocsátok és örülök, hogy valaki megtért, de ha valaki pici rosszat tesz, annak már nehezebb megbocsátanom. De bízni kell a másik emberben, mindenki fejlődik, mert mindennap találkozik az isteni Igével, és nem marad ugyanaz. Az Isten szeretete soha el nem fogy, mindig lehet belekapaszkodni és újrakezdeni. Az irgalom a szeretet egyik arca.

Érdekes, hogy akik most fiatal nővérek, mindannyian már azelőtt együtt éltünk a nővérekkel, hogy beléptünk volna a rendbe. Én sem voltam még jelölt, amikor beköltöztem a plébániára. Krisztina nővér a gyermekotthonban dolgozott, de Zsuzsa és Vali nővér is a közösséggel akart lenni. Eszter nővér nem is akart szerzetes lenni, de mondta, hogy ő a kollégiumban szeretne élni, nálunk. Betti nővért befogadtuk, mert munkát keresett Egerben. A befogadás az irgalom családias arca.

Forrás: Szerzetesek.hu

Fotó: Szerzetesek.hu, Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »