Kérdezzétek meg az Urat: Mit tegyünk? – A pápa fogadta a mercedáriusok nagykáptalanjának tagjait

Kérdezzétek meg az Urat: Mit tegyünk? – A pápa fogadta a mercedáriusok nagykáptalanjának tagjait

Ferenc pápa május 7-én találkozott a mercedáriusok (fogolykiváltó rend) képviselőivel, akik rendi összejövetelüket tartják Rómában. A Szentatya beszédében kapcsolódott a nagykáptalan mottójához: „Tegyetek meg mindent, amit mond!” (Jn, 2,5).

A Szentatya rámutatott, hogy a világ jelenlegi helyzete sok szempontból olyan, mint amit a kánai menyegzőn megtapasztaltak, amikor Mária azt mondja Jézusnak: „Nincs több boruk”.

– fogalmazott Ferenc pápa. – Ezzel szemben a Szűzanya arra hív, hogy figyeljünk.”

Mire figyeljünk? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Felidézve a kánai menyegző evangéliumi történetét rámutatott, hogy Jézus „olyasmit javasol, amire biztosan egyetlen szolga sem gondolt volna”: töltsék meg vízzel a tisztálkodásra szolgáló korsókat. Ezért fontos, hogy Isten hangjára figyeljünk. „Nem azért veszünk részt a nagykáptalanon, hogy elmondjuk a helyes dolgokat”, hanem „hogy egyszerűséggel, hálával és Istenre hagyatkozva meghallgassuk Őt”.

A pápa hangsúlyozta: a kánai menyegzőn a megtisztulást szolgáló korsók arra hívnak minket, hogy

A kiürített korsókat újra meg kell tölteni ugyanazzal az örömmel, amellyel az esküvő kezdetekor megtöltötték.” Az Úr arra kér bennünket, hogy kezdjünk újra mindent mindennap, minden projektben. Ne fáradjunk bele, ne csüggedjünk!

Emlékeztetve arra, hogy az Egyház hivatása az evangelizálás, Ferenc pápa buzdította a mercedáriusokat: Üdvözöljük a meglepetést, amelyet Jézus okoz nekünk, és hallgassunk Máriára, hogy konkrét és egyszerű szolgálatot végezhessünk.

Hírdetés

Meg kell tanulnunk, hogyan legyünk olyanok, mint Mária, aki ott volt Krisztus mellett a kereszt lábánál, hogy mi is így tegyünk a szegények és foglyok szenvedő teste mellett – mutatott rá Ferenc pápa. Felhívta a figyelmet a rabszolgaság modern formáira, melyek alattomosan terjednek napjaink társadalmaiban. „Valószínűleg azt mondhatjuk, hogy ma több rabszolga van, mint amikor a fogolyszabadító rendet alapították. És ez bizony kihívást jelent számotokra.

Kutassátok fel ezeket a helyzeteket, és kérdezzétek meg az Urat: Mit tegyünk?”

*

A fogolyszabadító rend (Ordo BMV de Mercede Redemptionis Captivorum Coelestis) eredetileg világi lovagi közösség volt, melynek tagjai a mór hadifogságba került spanyolokat váltották ki. A rend eredetét Nolascói Szent Péter látomására vezetik vissza, akit 1218. augusztus 1-jén Szűz Mária buzdított a fogolykiváltó rend létrehozására. E látomás emlékét őrzi a Szűzanya Fogolykiváltó Boldogasszony titulusa.

Jelenleg világszerte 158 házában 790 mercediárius szerzetes fáradozik a modern kor „rabszolgáinak” fölszabadításáért. A rendnek női ága is van 1265-től kezdve.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »