Kényszerszabadságra küldik a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit az év végén

Kényszerszabadságra küldik a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit az év végén

Mint arról beszámoltunk, Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy december 22-től január 8-ig tart majd a közoktatásban a téli szünet. Azt is jelezte, hogy ebben az időszakban kormányzati és igazságügyi szünet is lesz a takarékoskodás jegyében. Az utóbbiról szóló rendelet csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben, eszerint „az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik”, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt.

Az elrendelt kormányzati igazgatási szünet értelmében december 22. és január 6. között zárva tartanak a minisztériumok és a kormányhivatalok.

A lépéstől azt remélik, hogy sikerül energiát megspórolni az állami intézményekben.

Hírdetés

 A hvg.hu azt írja,

lényegében kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket, a felettesek kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

Akinek már nem maradt szabadsága az idei évre, annak a 2023-as keretéből veszik le ezeket a munkanapokat, vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”. Összesen 11 szabadnapot kell így kiadni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »