Kényszergyógykezelésre küldték a párkányi zenélő ház tulajdonosát

Tizenhat éven át terrorizálhatta a párkányiakat, míg végre a bíróság kimondta, hogy Nothart Éva elmeállapota kóros.

A párkányi zenélő ház tulajdonosa a bíróság szerint veszélyt jelent környezetére, ezért kényszergyógykezelésnek kell alávetnie magát. Nothart Éva ellen augusztusban veszélyes zaklatás miatt indult eljárás, az ügyészség elmeorvosi szakvizsgálatot is elrendelt, a szakvélemény szerint tettéért kóros elmeállapota miatt nem büntethető. Ugyanakkor a szakvélemény azt is kimondja, hogy veszélyt jelent környezetére, ezért börtönbüntetés helyett kényszergyógykezelésre kell mennie.

Nem hivatalos értesüléseink szerint a napokban a nyitrai börtönből a lekéri elmegyógyintézetbe vitték át, információnkat a lekéri intézet egyelőre nem erősítette meg. Azt, hogy Nothart Éva Lekéren, vagy más intézetben kap-e gyógykezelést, lapzártáig nem sikerült megtudnunk.

A rendőrség augusztusban házkutatást tartott Nothart Évánál, akit bűnvádi eljárás keretében augusztus 6-án rendeltek be kihallgatásra a párkányi rendőrkapitányságra.

„A begyűjtött bizonyítékok, a tanúk és a károsultak vallomásai alapján a rendőrség megállapította, hogy a vádlott tudatosan zaklatja a környék lakóit és rontja polgártársai életminőségét”

Hírdetés

– nyilatkozta ezzel kapcsolatban Renáta Čuháková rendőrségi szóvivő. Nothart Éva ezt követően előzetes letartóztatásba került, de a házából jövő zenebona csak két nappal később, egy áramkimaradás következtében hallgatott el.

A zenélő ház tulajdonosa 16 évig tartotta zenei terrorban a Kossuth utca lakóit, a városról és lakosairól a közösségi oldalakon gyalázkodó és fenyegető bejegyzéseket írt a blogján. Augusztusban veszélyes zaklatás bűntettével vádolták meg és előzetes letartóztatásba került.

Az eljárás során azzal védekezett, hogy a zenét önvédelemből hallgatta. Azt állította, hogy Verdi Traviátájával a szomszéd kutyájának ugatását próbálta elnyomni. A sípolással és recsegéssel kísért ária minden nap reggel hattól este tízig áradt a házból, akkor is, ha a tulajdonosa nem volt otthon. Ezt Nothart Éva is elismerte.

Az eljárás során bizonyítást nyertek az ellene felhozott vádak, de az ügyészség, arra hivatkozva, hogy nem volt beszámítható állapotban, megszüntette az ellene folytatott eljárást.

A törvény értelmében nem büntethető az, aki „a bűncselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen”. Hasonló esetekben – vagyis ha beszámíthatatlan, és emiatt nem büntethető – a társadalom védelme céljából elrendelhetik a tettes kényszergyógykezelését, amelyet az erre kijelölt zárt intézetben kell végrehajtani. A határozatlan ideig tartó kezelés szükségességét értesüléseink szerint általában félévente vizsgálják felül, és azonnal megszüntetik, ha már nem indokolt.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »