Kenyai is jutott a dobogóra az etiópok közé a Berlin Marathonon

Az etióp Guye Adola nyerte vasárnap a hagyományos maratoni futóversenyt Berlinben, honfitársa, a nagy esélyes Kenenisa Bekele harmadik lett.

A 30 éves Adola mögött a kenyai Bethwell Yegon ért célba másodikként.

A remek időjárási körülmények között megrendezett viadalon a 42,195 kilométeres táv első felét nagy iramban teljesítették a futók. Ekkor úgy tűnt, hogy a 39 esztendős Bekelének lehet esélye Eliud Kipchoge 2:01.39 órás világcsúcsának megdöntésére, ám az utolsó húsz kilométeren senki nem tudta tartani a tempót, Adola 2:05.45 óra után ért célba, és győzelméért 20 ezer eurót kap.

Bekele korábban 2016-ban és 2019-ben is diadalmaskodott Berlinben, két évvel ezelőtti sikere óta viszont egyszer sem tudta befejezni a klasszikus távot, így hazája olimpiai keretéből is kimaradt idén. Az ötszörös világbajnok etióp futó a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon aranyérmes volt 10 ezer méteren, utóbbi alkalommal pedig 5000 méteren is győzött.

Hírdetés

A nőknél hármas etióp siker született a német fővárosban, elsőként Gotytom Gebreslase ért célba.

A Magyar Atlétikai Szövetség beszámolója szerint Szabó Nóra 2:31:08 órás egyéni csúcsot futva a 11. helyen zárt, amivel sikeresen teljesítette a jövő évi Európa-bajnokság szintidejét. A Margitszigeti AC 33 éves versenyzője a május közepén Milánóban elért 2:35:00 órás idején tudott közel négy percet javítani, és alig két perccel maradt el Földingné Nagy Judit 25 évvel ezelőtt – szintén Berlinben elért – 2:28:50-es magyar csúcsától.

A férfiak mezőnyében rajthoz állt Csere Gáspár és Jenkei Péter is, azonban egyikük sem ért célba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »