Kendertörővel bővült a kiskovácsvágási vízimalom

Kendertörővel bővült a kiskovácsvágási vízimalom

Kendertörővel bővült a tavaly felújított kiskovácsvágási vízimalom, melynek látogatói már nem csak azzal ismerkedhetnek meg, egykor hogyan őrölték a gabonát vízienergiával, hanem hogyan használták azt fel a kender feldolgozására.

A Košice Región Turizmus (KRT) megyei idegenforgalmi szervezet tájékoztatása szerint ez az egyetlen működő kendertörő Szlovákia területén. Az új turisztikai attrakció létrehozását Kassa megye 15 ezer euróval támogatta a Terra Incognita programon keresztül.

A kiskovácsvágási (Kováčová) vízimalom tulajdonosa, Lyócsa Géza elmondta, a kendertörőt egykor kizárólag a nők használták, főként a késő esti órákban, amikor a malom már nem őrölt. A korábban beáztatott, majd megszárított kendert a talpgerendára helyezték, s az arra leejtett bunkó összetörte a növényt, elválasztva a rostos és a fás részeket, lehetővé téve ezzel a további feldolgozást.

Hírdetés

„A projekt részeként bőrből készült hajtószíjak kerültek a helyükre, áttételként az egyes gépek közé. Ezzel még jobbá szerettük volna tenni az őrlés technológiájának szemléltetését” – magyarázta Lyócsa Géza.

Amint arról mi is beszámoltunk, tavaly megújult a vízimalom vízkereke és az azt vízzel ellátó, fából készült csatorna. A kendertörővel ismét szintet lép ennek a hagyományos mesterségnek a bemutatása – közölte a Košice Región Turizmus. A megyei idegenforgalmi szervezet ügyvezető igazgatója, Lenka Vargová Jurková hangsúlyozta, a helyszínen frissítő is várja a látogatókat, vagyis ez egy olyan hely, ahol családi körben lehet eltölteni a szabadidőt, amit a projekt fontos hozzáadott értékének nevezett.

A vízimalom, melynek megtekintése körülbelül egy órát vesz igénybe, hétvégenként 10.00 és 18.00 óra között várja az érdeklődőket, de előzetes egyeztetés alapján más időpontokban is fogadnak látogatókat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »