Kemo- helyett immunterápia lehet a melanóma hatékony ellenszere

A legrosszindulatúbb bőrrákfajta előrehaladott formáinak kezelésében sokkal jobb eredményeket hozhat az új módszer, mint a hagyományos. A klinikai vizsgálat részleteit egy zürichi konferencián ismertették.

Az új szer az amerikai Bristol-Myers Squib (BMS) gyógyszerészeti cég készítménye, az Opdivo, amely blokkolja a PD-1 fehérjét, ugyanis ez a protein akadályozza meg az immunsejteket abban, hogy felismerjék és megsemmisítsék a rákos sejteket.

A klinikai vizsgálatban 418, korábban nem kezelt, előrehaladott melanómában szenvedő beteg vett részt. Az Opdivo-kezelésben részesülő páciensek 73 százaléka egy év múlva még életben volt, míg a hagyományos kemoterápiás szereket kapó betegek között ez az arány 42 százalék volt.

Az Opdivóval kezelt betegek 40 százalékánál zsugorodott a tumor, a szabványos kemoterápiás készítményekkel kezeltek csoportjában a betegek 14 százalékánál csökkent a daganat terjedelme. Emellett sokkal enyhébb volt a terápia mellékhatásaként fellépő fáradság és hányinger.

“Hihetetlenül jók az eredmények, s a kemoterápia hamarosan kiszorul az előrehaladott melanóma kezeléséből” – hangsúlyozta a kutatásokat irányító Georgina Long, az ausztráliai Melanóma Kutatóintézet docense. Mint rámutatott, ugyanilyen biztató eredmények születtek más cégek által kifejlesztett a PD-1 fehérjét blokkoló készítmények vizsgálata során is.

A BMS az Opdivót más daganatféleségeknél is teszteli. Az előrehaladott tüdőrák esetében a kezelés a páciensek 41 százalékánál eredményezett egy éven túli túlélést, szemben a kemoterápia alkalmazásával elért 11 százalékos túlélési rátával.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?A tudomány is elismeri, a kemoterápia nem gyógyítA kemoterápiából származó idegi károsodás hatásaiKihullott a haja a kemoterápiától. Csodálatos, ahogy kedvese segít neki feldolgozni!Rovatok: ÉletmódTelepülés: NémetországCímkék: melanóma, immunerősítő, Németország, életmód, bőrrákForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »