Kemény kiállás a szurkolókkal és a Betyársereggel az állatkínzó ellen

Kemény kiállás a szurkolókkal és a Betyársereggel az állatkínzó ellen

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra augusztus 5-én reggel érkezett lakossági bejelentés arról, hogy egy nő kocsihoz kötve egy nagytestű kutyát húz az úton – írja a police.hu. Az asszony saját kutyáját kötötte egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához, majd elindult a járművel az 5413-as számú úton. Amikor egy másik autós kérdőre vonta, csak annyit mondott: „egyáltalán nem sajnálom!” Mire a rendőrök kiértek a helyszínre, a kutya elpusztult.

A Betyársereg vásárhelyi és halasi klánjai a „Szurkolók az állatkínzás ellen” csoporttal együtt, a civilek kizárásával mentek ki, hogy demonstráljanak a megölt állat „gazdájának” tanyája előtt és, hogy felemeljék szavukat az állatkínzás komolyabb büntetési tétellé emelése mellett.

A demonstrációról képes és szöveges beszámolót is kaptunk az ott lévő harcosainktól és a szurkolóktól egyaránt, amiket most változtatás nélkül közlünk.

Reméljük, hogy az ilyen és ehhez hasonló megmozdulások elérik a céljukat és végre valóban visszatartó erejű ítéletek születnek az állatkínzások ügyében.

 

Csábi Zoltán a váráshelyi klánból:

Tegnap délután autóba ültünk egy páran, és elmentünk a Szurkolók az állatkínzók ellen csoporttal Balotaszállásra. Gondoltuk, meglátogatjuk azt a férget. 

Miután megtaláltuk a tanyáját, akkora rendőri készültséggel találkoztunk, amire nem számítottunk. 
A tanyaudvar kerítéssel körbezárt, kívül-belül rendőri védelem.

A házban és környékén embert nem lehetett látni, egy kis puli jellegű kutya üldögélt a fal tövén, akit kicsalni sajnos nem tudtunk, meg egy pár szárnyas jószág volt elkerítve az udvarban. 

Hogyan lehet egy ilyen embernek nem nevezhető nem tudom minek még kutyája? Miért nem vették még el tőle?

Ahogy ott nézelődtünk, folyamatosan érkeztek a rendőrségi autók. 

Az én véleményem szerint, az öregasszony nem lehetett otthon, csak a tanyát őrizhették, nehogy felgyulladjon. 

Sajnos olyan jogállamban élünk, hogy egy szerencsétlen kis jószággal bármit megtehetnek úgy is, hogy bizonyíték van rá, de arra már esélyt nem adnak, hogy számon lehessen kérni az elkövetőt! 

De úgy gondolom, lesz ennek még folytatása!

Hírdetés

 

A Szurkolók az állatkínzás ellen csoport részletes beszámolója:

Tegnap felkerekedtünk és úgy döntöttünk végre a szemébe nézünk. 

Voltak terveink, hogy miképp veszünk revansot az asszonytól. Kizárólag olyan emberekkel mentünk, akik bevállalták volna cselekedetük után kiszabott esetleges büntetést. Egy előző posztunkban már leírtuk, hogy mért nem akartuk “civilek” jelenlétét. Ez nem az a szituáció, ahol még a minket, akiket sokszor próbára tettek már a hasonló esetek, vissza tudják fogni magukat. Nem akartuk, hogy ott legyetek, mert akkora bennetek a düh és a bosszúvágy, hogy féltettük volna Titeket attól, hogy olyasmit tegyetek, amit később megbántok. Az Agár Fajtamentés és a BS elszánt tagjai velünk voltak.

Köszönjük, hogy ők is hasonló elszántsággal akarták az igazságot. A facebook oldalunkra feltöltött bejelentkezés után, perceken belül az asszony tanyájára értünk. Sajnos olyan rendőri készültséggel vártak már minket, hogy esélyünk nem volt a házat még megközelíteni sem. Érdekesség képpen elmondjuk, hogy minket nem engedtek be a területre körülnézni, mondván senki nem teheti be a lábát „birtokvédelemre” hivatkozva, de ők olyan nyugodtan járkáltak ki-be a birtokra, mintha legalább is ott laknának. Az ott maradt állatokat szerettük volna szemügyre venni, milyen állapotban vannak, és ha kell segítséget adni nekik. Bárhonnan próbáltunk kis fondorlattal bejutni, azonnal 10 rendőr szaladt felénk.

 

Tudjuk hogy a rendőrség nézi, követi az oldalunkat! 

Nem baj….várunk. Türelemmel kivárjuk míg ez a véglény hazamegy. Mert valamikor vissza fog térni. És mi arról biztosan tudni fogunk. Innen üzenjük ennek az embernek nem nevezhető nyomorultnak, nem adjuk fel, és nem felejtünk!!!

Bele fogunk nézni a könyörtelen gyilkos szemedbe! Egy ország dühödt lakosságával kell szembenézned majd! Szeretnénk megköszönni a Biztosuraknak, hogy ennyire vigyáztak ránk! Ja hogy nem értünk volt a felhajtás….

Tisztában vagyunk azzal hogy a “hölgy” védelmében jöttek. Na de mi van a többi tanyával, mi van a többi ember védelmével? Mindenhol rengeteg a betörés, lopás, erőszak és miegymás. Oda is ekkora erőkkel vonulnak fel? Oda, ahol valóban elkél a segítség? Oda ahol rendes dolgos embereket kellene megvédeni? Ahol gyerekeket és nőket bántalmaznak? Mért nem a lakosságot védelmezik? Tudjuk mindannyian a választ. 

Őket nem illeti meg a védelem, a megelőzés? 
Csak ennek a nyomorult gyilkosnak az életet féltik? 
Mintha bármilyen védelmet is megérdemelne….
Gratulálunk a semmit érő jogrendszernek, az igazságtalanságnak! 
Ez működik nálunk. 

Miután órákig próbálkoztunk bejutni a tanyára, sikertelenül, úgy döntöttünk hogy meglátogatjuk a ellátó állatorvost is. Beszélni szerettünk volna vele is az üggyel kapcsolatban. Betekintést kapni esetleg a jegyzőkönyvbe, válaszokat kapni egy csomó fontos kérdésünkre. Nem volt otthon, de telefonon elértük a helyettesét, akivel persze sokra nem mentünk. Nem ő az, aki nekünk kell!

Nem végeztünk. 
Visszamegyünk.
Erre mérget vehet mindenki.

Nektek pedig óriási köszönet, hogy hisztek bennünk, és az igazságban!

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »