Kemény gyomrossal indít a tanévkezdés

Lassan elköszönnek a diákok a nyári szünettől, a szülők pedig több tízezer forintnak inthetnek búcsút az iskolakezdéssel. A tanszerek beszerzése idén is komoly összegekkel terheli meg a családi büdzsét. Hiába a számos támogatási lehetőség, hetvenezer forint alatt nem úszhatja meg egy magyar család.

Noha néhány hét múlva becsengetnek az iskolába, a taneszközök beszerzése még hátravan. A legtöbb szülő augusztusban keresi fel a papír-írószer boltokat, hogy megvegye a gyermeke taníttatásához szükséges alapvető eszközöket. Az iskolakezdés azonban nem olcsó mulatság: egy vásárlás tízezrekkel is megterhelheti a családi kasszát.

Persze az sem mindegy, hol költjük el a pénzünket. Aki igazán spórolni szeretne, annak több időt kell töltenie azzal, hogy megtalálja a pénztárcájához illő üzletet. Egy kisméretű vonalas füzet már 55 forinttól kapható, de a divatosabb darabok ára elérheti a 800 forintot is. Ugyanígy egyszerűbb tolltartót már 160 forintért is lehet találni, de egy Star Wars-os divatdarab akár 2400 forintba is kerülhet. A kisebb tételeken igazán sokat lehet megtakarítani, ám az is igaz, hogy a sok apróság (radír, hegyező, színes ceruzák, grafitceruzák, vonalzó, filctoll) együttes ára több ezer forintos összegre rúghat. És még a nagyobb felszerelések, a hátizsák és a tornazsák szóba sem került. A táskák árai közt többezres eltérések lehetnek. Van, ahol már 3000 forinttól is kínálnak hátizsákot, ám átlagban 13 és 18 ezer forint között mozognak az árak.

Mennyi az annyi?

– Az elmúlt napokban vettük meg három gyermekünknek a legalapvetőbb iskolai felszerelést, de már így is 40 ezer forintnál járunk – panaszolta portálunknak egy budapesti édesapa, akinek a kisfia most kezdi az első osztályt, de egyelőre se tornazsákot, se iskolatáskát, se rajzfelszerelést nem vásároltak.

A nyolcadik kerületben élő család szerencsésnek mondhatja magát, a szülők dolgoznak, és ezért iskolakezdési támogatást is igényelhetnek a munkáltatójuktól. Alapesetben 33 ezer forint jár gyermekenként, így az is előfordulhat, hogy egy háromgyermekes család akár 200 ezer forinttal is gazdálkodhat, amiből tankönyvet, tanszert és ruhát vásárolhat.

A nyolcadik kerületben élő férfi úgy véli: azzal lehetne a leginkább spórolni, ha nem tanévkezdésre kellene beszerezni a taneszközöket, hanem akkor, amikor a tananyag tematikája azt megkívánja. A család úgy kalkulál, hogy az iskolakezdés gyermekenként körülbelül hetvenezer forint lesz.

Nagyjából ennyit költ el egy átlag magyar család általános iskolai tanszerekre, tankönyvekre idén – legalábbis ez derül ki a Budapest Bank megbízásából a GfK által elkészített kutatásból. Ez azért is meglepő, mert idén az első négy osztály ingyen kapja a tankönyveket, a felső tagozaton pedig az arra rászorulókhoz kerülnek térítésmentesen a kiadványok. Sőt, az oktatási tárca, csakúgy mint tavaly, idén is engedményt tett. A tankönyvek kifizetésével nem terhelik augusztusban a családi büdzsét: csekkes befizetéssel szeptember 15-ig lehet rendezni a költségeket. Ráadásul közel 700 ezer kisdiák – aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül –, nemcsak a tankönyvhöz jut ingyen, de a tanszerekhez is. Az intézmény feladata biztosítani az eszközöket a tolltartótól egészen a tornafelszerelésig.

Ahol tud, segít az önkormányzat is

Ugyanakkor az önkormányzatok sem maradnak ki a tanulók támogatásából. A józsefvárosi kerületvezetés ötezer forintos iskolakezdési utalványban részesíti a helyi kisdiákokat. Szintén gondolt az őszi kiadásokra a kőbányai önkormányzat is, amely Erzsébet-utalvánnyal segíti a családokat. Nem maradt ki a sorból a kanizsai városvezetés sem, a polgármesteri hivatalban rászorultsági alapon igényelhető a tankönyv- és a létfenntartási hozzájárulás. Ugyanakkor a gyulai önkormányzat idén is segítséget nyújt a családoknak. Az iskolakezdéssel járó kiadások nehézségeit kompenzálják a kezdeményezésükkel.

A támogatás mértéke azért sem mindegy, mert a családok nagy részének minden lehetőséget ki kell használniuk, hogy kijöjjenek szűkös költségvetésükből. A Régió Játék friss felmérése szerint a családok több mint felénél iskolakezdés előtt 10-30 százalékkal nőnek a havi kiadások, minden 5. szülőnél pedig 30-50 százalékkal is emelkedhet a havi költségvetés a tanévre való felkészüléssel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »