Kelemen Hunor: az USA bukaresti nagykövetének székely zászlós képének margójára

“Az USA bukaresti nagykövetének székely zászlós fotója csupán apropó a nacionalista érzelmek választások előtti felkorbácsolására”

 

– jelentette ki Kelemen Hunor. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a székely zászlós fotó kapcsán szerdán kibontakozott nacionalista hangulatra azon a csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyen együttműködési megállapodást írt alá Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével.

Kelemen Hunor megjegyezte:

 

“A román politikában a választási években rendszerint felhevülnek a nacionalista indulatok. A mostani választási kampányban az is erősíti a nacionalista indulatokra való hajlamot, hogy az országot közel egy éve szakértői kabinet kormányozza, ezért a rossz kormányzás témáit egyik nagy párt sem használhatja fel a másik ellen a kampányban.”

 

“Ne keltsük azt a látszatot, hogy ez (a nagykövet székely zászlós fényképe) lesz a nacionalista kampánynak az oka”

 

– jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, nem hogy hibáztatná ezért a helyzetet megteremtő székelyföldi politikusokat, hanem támogatja őket a megnyilvánulásaikban.

 

Kelemen Hunor bízik abban, hogy a pártok nem kívánják gerjeszteni az indulatokat

Azt is elmondta, hogy Hans Klemm nagykövet a múlt héten kétórás beszélgetésre látta vendégül a nagyköveti rezidencián, és a nagykövet székelyföldi látogatása előtt alaposan átbeszélték a magyar közösség romániai helyzetét. Kelemen Hunor nyilvánosan mondott köszönetet a nagykövet székelyföldi látogatásáért, és úgy vélte, hogy Hans Klemm “a világ legtermészetesebb gesztusát tette” a látogatás során.

 

Hozzátette, a zászlós fotót követő hisztéria arra volt jó, hogy “általa az amerikaiak is látják, kivel van dolguk”, hogy a székelyföldi legitim törekvések milyen reakciókat váltanak ki a román társadalomban. Kelemen Hunor bízik a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vezetőinek az éleslátásában, és abban, hogy ezek a pártok nem kívánják gerjeszteni az indulatokat.

 

 

Kelemen Hunor (MTI)

 

Kapcsolódó tartalom:

Székely zászlóval pózolt az amerikai nagykövet, kiakadt Bukarest


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »