Kelemen Hunor: az államelnök, mint egy robot, hónapok óta szítja a gyűlöletet

„Olvastam Klaus Iohannis úgynevezett államelnök úgynevezett nyilatkozatát, és enyhén szólva hüledezek” – reagált az RMDSZ elnöke az államfő sajtónyilatkozatára, amelyben egyebek mellett újból kitért arra, hogy a parlamentben többséggel rendelkező PSD „lepaktált” az RMDSZ-szel, hogy „lopakodva” átvigyék azt a törvénymódosítást, amely autonómiát adott volna az „úgynevezett székelységnek”.

Hírdetés

Kelemen Hunor szerint Klaus Iohannis „mint egy robot, ugyanazt teszi március óta: szítja a gyűlöletet, de a politikai semlegességet, az egyenlő távolságot nem tudja megőrizni”.

„Egy megrögzött embert látok, akinek a gondolatai, berögződései a kormány nagyszerűségéről szólnak, és arról, hogy mindig más a hibás. Megy a bűnbakkeresés, az ujjal mutogatás másokra, az ellenzékre, a székelyföldi autonómiára – az utóbbira immár másodjára. Mintha rajta kívül mindenki más vírusterjesztő volna, és neki egyedül kellene itt küzdeni a járvánnyal” – közölte álláspontját Facebook-oldalán a szövetségi elnök.

Hozzátette, úgy látja, Iohannisnak nincs elképzelése arról, hogyan lábaljunk ki a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságból, és bátorsága sincs felelősséget vállalni a kormány intézkedéseiért, vélekedett. Mint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis szerint a PSD tudatosan idézett elő egészségügyi válságot azért, hogy legyen miért kritizálniuk a PNL-kormányt. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »