Kelemen Hunor: a SIIJ-t fel kell számolni, ezzel egyetértünk, de nem mindegy, mi történik azután

Kelemen Hunor: a SIIJ-t fel kell számolni, ezzel egyetértünk, de nem mindegy, mi történik azután

Hiába találkoztak a koalíció vezetői, nem sikerült egyezségre jutniuk a SIIJ felszámolása kapcsán, de terítéken van ‘két-három kompromisszumos javaslat’, amelyeket elemezni fognak a kormánypártok a következő időszakban – jelentette ki kedd este Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A miniszterelnök-helyettes a találkozó után elmondta, az egyik javaslat szerint a bírák és ügyészek bűncselekményeinek kivizsgálása a legfőbb ügyészségre hárulna a SIIJ megszűnése után. Erre vonatkozóan egy módosító indítványt is benyújtott korábban az RMDSZ a szenátusban.

Hírdetés

‘Ha a módosító indítványunkat elfogadják, akkor egy darabig maradna ez a rendszer, azaz a bírák és ügyészek bűncselekményeit a legfőbb ügyészség vizsgálná ki. (…) Ha méltányosnak mondható idő elteltével kiderül, hogy ez a rendszer nem működik, akkor lehet rajta árnyalni a következő időszakban parlamenti napirendre kerülő igazságügyi törvények és más jogszabályok révén’ – magyarázta Kelemen Hunor.

A politikus közlése szerint az RMDSZ másik javaslata az, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja ki a bírák és ügyészek bűncselekményeit, egyetlen bűncselekmény, a hivatali visszaélés kivételével. ‘Vagyis hivatali visszaélés gyanúja esetén ne a DNA indítson eljárást a bírák és ügyészek ellen’ – tette hozzá a miniszterelnök-helyettes.

Az RMDSZ harmadik javaslata az, hogy a bírák és ügyészek bűncselekményeinek kivizsgálása legyen a legfőbb ügyészség hatásköre, de ha az eljárás során a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vagy a DNA kompetenciáiba tartozó bűncselekmények gyanúja merül fel, akkor ezeket az utóbbi két szakosodott ügyészség valamelyike vizsgálja ki. ‘Ám a legfőbb ügyészség indítja el a vizsgálatot az ügyben’ – magyarázta a politikus.

Kelemen elmondta, az RMDSZ jónak látta volna, ha ezen a héten a szenátus rendkívüli ülésszakot tart a SIIJ ügyében. ‘Szeretnénk végre lezárni ezt az ügyet, mert arról nincs vita a koalícióban, hogy a SIIJ-t fel kell számolni’ – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »