Kék és fehér színkóddal különböztetik meg a választásokat ősszel

Kék és fehér színkóddal különböztetik meg a választásokat ősszel

Az őszi egybevont választásokon színkóddal ellátott szavazólapokat kapnak majd a voksolásra jogosult állampolgárok – tájékoztatott a belügyminisztérium.

Fehér borítékban szavazhatunk majd a polgármesterekre, illetve az önkormányzati képviselőkre, míg a megyék vezetőire és képviselőire leadott voksokat kék borítékba kell elhelyezni.

Pozsony és Kassa esetében a városrészek polgármestereit is külön fogják választani, ezeket a szavazólapokat is fehér borítékba szükséges rakni.

Hírdetés

Az önkormányzati képviselők választására szolgáló szavazólapon a választópolgár legfeljebb annyi jelölt sorszámát karikázhatja be, ahány képviselő az adott választókerületben megválasztható. Polgármesterből értelemszerűen csak egyet lehet megjelölni.

A megyei választáshoz köthető szavazólapra ugyanez a szabály lesz érvényes.

A kék és fehér borítékokat ezután a hasonló színkóddal ellátott szavazóurnába kell dobni. Amennyiben a választópolgár  mindezt eltéveszti, a szavazat érvénytelenné válik.

Az egybevont választásokat október 29-én tartják, a jelöltlistákat augusztus 30-ig lehetséges benyújtani.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »