Kedvezményes lakossági energiaárakat vezetne be jövőre a lengyel kormány

Kedvezményes lakossági energiaárakat vezetne be jövőre a lengyel kormány

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás

Morawiecki ismertette a kisfogyasztói energiaárak ugrásszerű növekedését megakadályozó, egyúttal – mint mondta – az energiatakarékosságot elősegítő intézkedéscsomagot. A kormány napi kapcsolatban áll az energiaszabályozási hivatal elnökével és az energiaszolgáltató vállalatokkal, amelyekkel együttműködve megfelelő törvényhozói megoldásokat dolgoznak ki – közölte. A javasolt csomag értelmében 2023-ban minden háztartásnak évi kétezer kilowattóra fogyasztásig szabályozott, az ideivel azonos tarifát garantálnak. Ez a kormányfő szerint akár havi 150 zloty (12,9 ezer forint) megtakarítást jelenthet a piaci árakhoz képest. A nagycsaládok, a fogyatékossággal élőkről gondoskodó családok és a gazdák háztartásai számára magasabb, 2,6 ezer kilowattóra fogyasztási küszöböt szabnak meg. A kedvezményes árakkal a lengyel háztartások mintegy 66 százaléka élhet – mondta el Morawiecki. “Láttam olyan elemzéseket is, hogy akár 10 millió háztartásról is szó lehet, mert egyesek talán elkezdenek takarékoskodni” – tette hozzá. Külön 10 százalékos árkedvezményt kapnak azok a háztartások, amelyek jövőre 10 százalékkal csökkentik áramfogyasztásukat.

A fogyasztási küszöb túllépése esetén a háztartások a piaci tarifa szerint fizetnek majd a többletfogyasztásért. A vonatkozó tarifákat az idei év végén hagyják jóvá – közölte a sajtóértekezleten Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter. Morawiecki bejelentette továbbá: államilag támogatott villamosenergia- és gázbeszerzésre számíthatnak az energiaigényesnek minősített vállalatok is. Támogatásuk becslések szerint még idén 5-6 milliárd zlotyval (430-516 milliárd forint) terheli meg az állami háztartást. A közigazgatási intézményeket viszont október 1-jétől az áramfogyasztás 10 százalékos csökkentésére kötelezik – közölte a kormányfő. A háztartásoknak és az energiaigényes vállalatoknak nyújtandó energiaár-támogatások költségét Morawiecki több mint 30 milliárd zlotyra (2,6 ezer milliárd forint) becsülte.

 

Hírdetés

 

mti

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »