Kartotékadat

Kartotékadat

A marketingesek meghekkelték a világot. A hajdan lenézett, forráshiányos állapotban tartott részlegek dolgozói tökélyre fejlesztett célszerszámaikat nekiszegezték a záraknak, és kitörtek a levegőtlen irodáikból a fényre. A napilapok vicces hirdetési rovataitól száz év alatt odáig jutottak, hogy ma már ők mondják meg nekünk, mi a különbség jó és rossz között. Sőt, mint a Cambridge Analytica-botrányból kiderült, azt is ők súgják a fülünkbe, hogy kire kellene szavaznunk. A cég ugyanis a Facebookról gyűjtött személyes adatokat felhasználva célzott tartalmakkal szórta meg a választókat, a Trump-tábor felé terelve őket.

Tudom, hogy az efféle fanyalgás közhelyszámba megy, a politika korábban is használta a marketingesek és a statisztikusok tapasztalatait, de ami mostanában történik, az valami újnak a kezdete. Azzal még csak meglennénk, hogy a szakemberek annyira beletanultak a Google keresőjének működésébe, hogy a találati listák első oldalain alig lehet releváns információt találni, azok tele vannak reklámokkal és valós tartalomnak álcázott hirdetésekkel. Ezt a keresőóriás majd megoldja valahogy, mert már kezd a használhatóság rovására menni. Az életünkről, személyiségünkről kiszivárgó információk összegyűjtése, áruba bocsátása, ellenünk fordítása viszont megbocsáthatatlan. Digitális vademberként kezelnek bennünket, mi pedig üveggyöngyökre cseréljük ősi földjeinket.

http://mno.hu/

A közvélemény most a Facebookon veri el a port az adatok kiszolgáltatása miatt, és nem is jogtalanul. Csakhogy a közösségi oldal megregulázása önmagában nem kecsegtet túl nagy eredménnyel. Az igaz, hogy a Facebook és a Google hálózatából lehet kibányászni a legérdekesebb, legértékesebb információkat, de a világ afelé halad, hogy lassan minden lépésünk nyomot hagy valamelyik digitális adatbázisban. Az emberek pedig soha el nem olvasott adatkezelési szerződések alá teszik oda a beleegyezést szimbolizáló pipát nap mint nap csak azért, hogy minél gyorsabban túlessenek a regisztráción. Az így megszerezhető információk jó része önmagában értéktelen, de a felfoghatatlan méretű adatbázisok kezelésére specializálódott adattudomány művelői számára igazi kincsesbányát jelentenek. Ők képesek képet alkotni az apró mozaikokból. A korábban rejtve maradt összefüggések alapján következtetni tudnak az emberek preferenciáira. Egyesek szerint hamarosan az egyének reakcióit is meg tudják jósolni. Mondanom sem kell, hogy egy gátlástalan politikai hatalom micsoda ámokfutást tudna végezni, ha efféle személyes információkkal rendelkezne polgárairól. Arról persze fogalmunk sincs, most milyen információik vannak a kormányoknak. És azt sem sejthetjük, nem kotorják-e elő azt a kartotékot, mely – József Attila szavaival élve – jogainkat sérti meg.

Új társadalmi szerződés van alakulóban, amelyben a kényelmünk érdekében lemondunk privát szféránk egy részéről. Valahogy úgy, ahogy a mesebeli szegény ember a születőben lévő gyermekéről, amikor az ördög valami olyat kér tőle cserébe egy szívességért, amiről emberünknek nincsen tudomása. A mese végén persze minden jóra fordul. Nekünk viszont fogalmunk sem lehet róla, milyen csatákat kell majd megvívnunk, ha vissza szeretnénk hódítani személyes tereinket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »